Egy évtizeden belül bajban lehet a híres svéd jóléti állam, ugyanis közel annyi embert kéne felvenni a közszférába dolgozni, mint ahányan összesen belépnek a munkaerőpiacra az előrejelzések szerint - írja az Index a Bloombergre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielHangos zaj miatt bénult meg a Nasdaq Észak-Európában. A hiba miatt a svéd kormány még egy kötvényakciót is kénytelen volt elhalasztani.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb bajok tépázzák a hatalmas eladatlan készletekkel és nyereségcsökkenéssel küzdő H&M-et: svédországi elosztóközpontja gyakran nem képes határidőre teljesíteni az online rendelt áruk kiszállítását.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRadikális változást ígér az elkövetkező három évre Jesper Brodin, a bútoráruház-lánc vezérigazgatója. Az Ikea elrugaszkodik korábbi modelljétől és "beköltözik" a városközpontokba, továbbá bútorok bérbeadásából kíván hasznot húzni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar miniszterelnök-helyettesről korábban derült ki, hogy többször is vadászott Svédországban, egyszer pedig kilőtt egy rénszarvast, melynek tetemét a nyakánál lógatva helikopteren reptetve szállítottak. Az állatról kiderült, hogy valakinek a csordájához tartozott, a tulajdonos feljelentette Semjén Zsoltot.
Szerző(k): Szabó DánielEladási rekord mellett növelte forgalmát és nyereségét, valamint javította gazdálkodási mutatóit tavaly a Scania svéd haszongépjármű-gyártó vállalat - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Scania Hungária Kft.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar miniszterelnök-helyettes svédországi vadászatakor kilőtt rénszarvas tulajdonosa azt állítja, nem adott engedélyt, hogy kilőjék a bikáját. Feljelentést tervez az ügyben - írja a 444.
Szerző(k): Szabó DánielNem a nyomásgyakorlás, hanem a meggyőzés útján kell előrelépni az Európai Unió (EU) új menekültügyi rendszere felé - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a svéd kormányfővel folytatott megbeszélése után.
Szerző(k): Szepesi Anita