A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak - közölte az MTI-vel Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kormány kedden benyújtott adótörvény-módosítása szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba. Azon túl, hogy a vállalatoknál költségcsökkentést eredményez, a Niveus Consulting Group összegzte, hogy milyen változtatásokat tartogat még a módosítás.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA technikumok sikeresen megszervezték az érettségi vizsgákat, azonban a szakképzésben sem értek még véget a megmérettetések. Hétfőtől kezdődnek a szakmai írásbeli vizsgák, hamarosan gyakorlati tudásukról is számot adhatnak majd a fiatalok - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Szerző(k): Szász PéterAz EU tagállamai tízéves programot fogadtak el a munkanélküliség és a szegénység csökkentésére a portói uniós csúcson. "A kötelezettségvállalás kiemelt célokat javasol a foglalkoztatás, az oktatás és a társadalmi befogadás tekintetében. Segíteni fogja Európát abban, hogy megtalálja a helyes utat az új társadalmi, technológiai és gazdasági fejlemények, valamint a koronavírus okozta világjárvány következményei által előidézett átalakulás során+ - mondta Ursula von dr Leyen.
Szerző(k): Domokos ErikaMiután május 10-től a köznevelési és szakképzési intézmények rendes munkarendben működnek, a kormány már nem szorgalmazza az otthoni munkavégzést. Az óvodások emellett visszatérhetnek a sportlétesítményekbe, a 18 év alattiak pedig karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza külföldről - derül ki a csütörtök esti Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Szász PéterAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan, a tavaly bevált megoldásnak megfelelően kis létszámmal, az előírt védőtávolság biztosításával, az óvintézkedések betartásával kell lebonyolítani - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt heti kavarodást követően ma ismét arról beszélt a közmédiának György István, az országos oltási munkacsoport vezetője, hogy a kismamák és a gyermeküket anyatejjel táplálók is a háziorvosuktól igényelhetik az oltást, Pfizer- vagy Moderna-vakcinát. A szoptatós anyák a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, a háziorvosnak mérlegelése lehetősége van.
Szerző(k): Domokos ErikaHa egyszer túl is lendül a világ a Covid-19-járványon, a munkavégzés már soha nem fog visszatérni a korábbi keretek közé. Egy új tanulmány szerint százmillióknak kell majd új foglakozás után nézniük, és ezúttal is a leginkább kiszolgáltatottabb társadalmi rétegeknek kellene legnagyobb ugrást megtenniük.
Szerző(k): Rácz Gergő