A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd - mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke csütörtökön az M1-en.
Szerző(k): MTILeépítésekhez vezethet a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelése – ismerte el a Hír Televízió kérdésére a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter azonban úgy gondolja, az utcára kerülőket hamar felszívja a munkaerőpiac.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt években hiányszakmává vált a kéményseprő, mivel a képzés nem tudta pótolni a szükséges létszámot - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője a Kossuth Rádióban.
Szerző(k): MTIA Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt vádat emelt egy 46 éves férfi ellen, aki augusztus 21-én Kiskunfélegyházán baltával, késsel és gyújtogatással követelte a munkaadójától, hogy fizesse ki a járandóságát.
Szerző(k): EconomxA Fidesz és a KDNP örömmel látja, hogy a héten megszületett bérmegállapodás legnagyobb nyertesei a szakmunkások - mondta Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
Szerző(k): MTIA felkészületlenség, a körültekintés hiánya és a jóhiszeműség súlyos pénzeket vesz ki a lakásépítők zsebéből, az építőipari munkaerőhiány közepette könnyű kontárok karmaiba kerülni - hívják fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó építőipari szakértők.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb online álláshirdetés, több hirdető és több jelentkezés jellemezte az elmúlt hónapot, mint eddig bármelyiket Magyarországon - derült ki a Profession.hu harmadik negyedéves jelentéséből. Továbbra is vezet a szakmunka a hirdetési kategóriák között, de fizikai munkára is sok munkavállalót keresnek.
Szerző(k): EconomxA faipart is súlyos munkaerőhiány sújtja, gyártás-előkészítő mérnökből minden üzemben hiány van, de nagy igény volna asztalosra és kárpitosra is. A végzett diákok hatoda külföldön próbál szerencsét - írja az mno.hu
Szerző(k): Economx