Várhatóan szeptember végén folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről. A sajtóban megjelent információkkal ellentétben még sem a munkavállalói, sem a munkáltatói oldal nem tett konkrét béremelési javaslatot. Mutatjuk, hol tartanak a tárgyalások.
Szerző(k): Nagy KristófMár nemcsak utolsó éves tanárszakos egyetemistákat, hanem akár elsőéveseket is felvesznek iskolai munkára a tankerületi központok, hogy így enyhítsék a pedagógusok hiányát.
Szerző(k): Economx.huNem követte a bérek emelkedése az árak emelkedését az Európai Unióban. Az inflációt követő béremelések elsősorban a szolgáltatói szektort jellemezték, és leginkább az alacsony keresetű munkavállalók vásárlóerejének megtartását segítették, főként ott, ahol a munkaerőhiány gondot okoz.
Szerző(k): Nagy KristófNyitottak a munkáltatók a szakszervezetek javaslatára, vagyis arra, hogy korrigálni kell a minimálbér idei összegét. Egyelőre az nem világos, hogy mikor kapják meg az érintettek a pluszpénzt, és milyen mértékű lesz a korrekció. A Liga Szakszervezetek több javaslatot is megfogalmazott, az egyeztetések szeptemberben folytatódnak – mondta a Napi.hu-nak Mészáros Melinda, a szakszervezeti konföderáció elnöke.
Szerző(k): Nagy KristófLegalább 4500 munkavállaló hiányzik a MÁV-nál, több területen is kimerítik túlóra-keretüket a dolgozók.
Szerző(k): EconomxAlapjaiban változhat meg 2024-től a magyar minimálbér: az őszi bértárgyalások során napirendre kerül a jelenlegi minimálbér és a garantált bérminimum összevonása – értesült a Napi.hu. Ebben az esetben a legkisebb bér 30-35 százalékkal emelkedne.
Szerző(k): Nagy KristófEgy nagy tokiói áruház dolgozói csütörtökön sztrájkba léptek, miután a cég tervezett eladásával kapcsolatos tárgyalások a menedzsmenttel meghiúsultak. Évtizedek óta ez a legnagyobb munkabeszüntetés az országban, ahol a befektetők dolgát megnehezítheti az öregedő társadalom egyik mellékhatása, a krónikus munkaerőhiány.
Szerző(k): EconomxEgyre biztosabb, hogy emelkedik a minimálbér idei összege, mivel az infláció mértéke magasabb lesz, mint a legkisebb bér év eleji emelése – tudta meg a Napi.hu. A szakszervezetek és a munkáltatók a szerdai tárgyaláson arról egyelőre nem döntöttek, hogy milyen módon kapják meg a kompenzációt az érintettek.
Szerző(k): Nagy Kristóf