A Magyar Nemzet közölt néhány részletet Orbán Viktor beszédéből, amely a választás utáni első, kihelyezett frakcióülésen hangzott el. A lap cikke szerint nagyrészt Brüsszelről, a szankciókról, Sorosról és Gyurcsányról volt szó, de a miniszterelnök szót ejtett az energiabiztonságról is.
Szerző(k): Szász PéterA német hatóságok országszerte razziákat tartanak az Aliser Uszmanovhoz köthető ingatlanoknál a szankciókkal sújtott orosz milliárdos elleni vizsgálat részeként. Magyarországon azért lehet ismert az egykori leggazdagabb, a börtönt is megjárt oligarcha neve, mert tavaly felmerült a neve a Dunaferr lehetséges megmentőjeként.
Szerző(k): Szabó DánielKét törökországi bank hirtelen bejelentette, hogy a továbbiakban nem használják a Mir névre hallgató orosz fizetési rendszert. Mindez azután történt, hogy az amerikaiak több török szereplőre is szankciókat vetettek ki, mivel azok feltehetően Moszkvát segítették a szankciók kijátszásában.
Szerző(k): Sasvári MarcellA Kreml egy jelentés szerint az olaj- és gázadók emelésének tervét fontolgatja a jövő évi szövetségi költségvetés megerősítése érdekében, mivel a nyugati szankciók egyre nagyobb terhet rónak az orosz gazdaságra. Mindez Magyarország számára is rossz hír, mivel a gáz- és olajimport legnagyobb részét Oroszországból szerzi.
Szerző(k): Szabó DánielSvájc orosz aranyimportja több mint két éve a legmagasabb szintre emelkedett, ami annak a jele, hogy az országból származó több régi aranyrudat olvasztanak újra, hogy könnyebben eladhatóvá tegyék. Az orosz aranyra vonatkozó szankciók hagynak egy kiskaput, de egyre több szakértő véli úgy, hogy a fizikai aranykészleteken keresztül játsszák ki az oligarchák a vagyonbefagyasztási intézkedéseket.
Szerző(k): Szabó DánielA technológiai eszközöket sújtó nyugati szankciók miatt az orosz hadsereg nem jut új eszközökhöz, hogy cirkálórakétáit, vagy drónjait pótolni tudja. A klasszikus lőszerek gyártását bár nem fenyegetik a büntetőintézkedések, de Ukrajna nyugati felfegyverzése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül Vlagyimir Putyin hadserege a fronton.
Szerző(k): Szabó DánielMegtöri a globális gyémántkereskedelmet, hogy havonta több százmillió dollárt érő orosz kövekkel trükköznek a piacokon. A mumbai csiszolóüzemektől a New York-i Fifth Avenue luxusüzleteiig érnek a rejtett csatornák. A gyémántkereskedelemre nem terjednek ki nemzetközi szankciók, mégis feketepiaci körülmények alakultak ki az orosz-ukrán háború miatt.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány döntés szerint továbbra is fennmaradnak az árstopok és a banki kamatstop. Segítenek az energiaintenzív vállalkozásokon is. Az általános iskolákban legalább húsz fok lesz a télen.
Szerző(k): Domokos László