Több mint 30 százalékkal zuhant a szankciókkal sújtott kínai Huawei vállalat árbevétele az első fél évben. A cég vezetése szerint a stratégiai cél egyelőre a túlélés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Államok szankciókat vezetett be a kubai rendőrséggel és annak két magas rangú vezetőjével szemben, válaszul a havannai kormány tiltakozókkal szembeni fellépésére - jelentette be pénteken az amerikai pénzügyminisztérium.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió Tanácsa Libanonnal szemben célzott korlátozó intézkedésekre vonatkozó keretrendszert fogadott el pénteken, amely lehetővé teszi szankciók bevezetését azon szervezetekkel, illetve személyekkel szemben, akik felelősek a libanoni demokrácia és jogállamiság aláásásáért.
Szerző(k): Szabó DánielA nyugatiak nem segítenek, hanem ott ütnek, ahol érnek - mondta Irán legfőbb vallási vezetője az ország atomprogram egyezménye körül kialakult helyzetet magyarázva. Az Egyesült Államok viszont úgy látja - közölte az MTI -, hogy Irán csak másokat hibáztat önmaga helyett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Tanácsa további hat hónappal megújította a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló uniós jegyzéket - közölte az uniós tanács hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSajátos módon az Oroszországgal határos Afganisztán belső helyzetének romlása vezethet el az orosz vezetés és a Nyugat viszonyának javulásához, mert ez olyan gondot okoz Moszkvának, ami az EU-val és az USA-val való együttműködésre ösztönözheti.
Szerző(k): Komócsin SándorFehéroroszország fegyverként kezdte el használni az embereket, melynek következtében Livtánia vált az irreguláris migráció új keleti frontvonalává - állítja az EUobserver szerint a litván külügyminisztérium.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács az emberi jogok súlyos megsértése és az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának minszki kényszerített leszállása miatt kiterjesztette a Fehéroroszországgal szemben bevezetett megszorító intézkedések hatályát, és gazdasági szankciókat hagyott jóvá - közölte az Európai Tanács csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss Gergely