London még ebben az évben törvényt hoz az orosz gyémántok behozatalának betiltásáról, az Unió viszont eddig óvakodott ettől, hiszen azzal Antwerpen városát sújtaná elsősorban.
Szerző(k): Horváth TiborA külgazdasági és külügyminiszter az EU-Közép-Ázsia Gazdasági Fórum panelbeszélgetésén leszögezte, hogy Európa óriási gazdasági kihívásokkal néz szembe, hazánk számára ezért is fontos az együttműködés a térséggel.
Szerző(k): Horváth TiborA háború kitörése után megélénkült az oroszok üzleti aktivitása Magyarországon: legalább négy olyan orosz cég költözött ide a háború kitörése óta, amely orosz politikai körökhöz és a titkosszolgálathoz köthető.
Szerző(k): EconomxTúlterheléses támadás történt, a bank közlése szerint „aktívan kezelték” a szakemberek a helyzetet és sikeresen el is hárították. Korábban az ukránok a háború nemzetközi támogatójának minősítették az OTP-t. Ma éjjel viszont tervezett leállás is lesz.
Szerző(k): EconomxA G7 szerint a világgazdaság ellenállt a világjárványnak és az ukrajnai konfliktusnak
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA német külügyminiszter szerint Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre.
Szerző(k): Horváth TiborA budapestiek bíznak a legjobban az uniós képviseletben, míg a városokban élők 43 százaléka, a községekben lakóknak pedig 44 százaléka érzi csak ugyanezt. A legbizakodóbb pedig a 18-29 éves korosztály.
Szerző(k): Horváth TiborA tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Economx