Donald Trump amerikai elnök kedden este megvétózta azt az április elején elfogadott kongresszusi határozatot, amelynek értelmében megvonnák a Szaúd-Arábia vezette koalíció támogatását a jemeni háborúban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHatalmas az érdeklődés a szaúdi állami olajcég, a Saudi Aramco első globális kötvénye iránt - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterTörténetében először nyilvánosan is közzétette éves nyereségadatait a szaúd-arábiai Saudi Aramco nevű olajvállalat. A társaság tavaly nagyobb nyereséget ért el, mint az Apple, a Google és az Exxon-Mobil együttvéve. A tervezett tőzsdére lépést mégis egyelőre jegelniük kellett.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Amazon.com alapítója által felbérelt magánnyomozó azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy meghackelték a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos mobiltelefonját és ellopták személyes adatait.
Szerző(k): Domokos ErikaA szaúdi Aramco 69,1 milliárd dollárért bevásárolta magát egy szaúdi petrolkémiai vállalatba.
Szerző(k): Domokos ErikaA szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán adott felhatalmazást a másként gondolkodók elhallgattatására - írta a The New York Times című napilap vasárnap olyan amerikai tisztviselőkre hivatkozva, akik betekintettek az erről szóló titkosszolgálati jelentésekbe.
Szerző(k): Szepesi AnitaHosszas kihagyás után mostanra visszazökkent a normális kerékvágásba a stabil globális olajellátás jövőbeni garantálásához szükséges termelőberuházási aktivitás, bár még nem tett szert kellő lendületre Mohammed Barkindo az OPEC főtitkára szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai szenátus 54:46 arányban megszavazta azt a határozatot, amely véget vetne a Szaúd-Arábia számára a jemeni háborúban nyújtott amerikai támogatásnak.
Szerző(k): Domokos László