A szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre - mondta az emberi erőforrások minisztere. A béremeléssel kapcsolatban megjegyezte: "ez még mindig kevés"
Szerző(k): Szász PéterMajdnem minden ötödik embert fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán bemutatott kutatása szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterSzerdán kezdődik a hajléktalanok téli ellátása, a rászorulók számára a krízisidőszak végéig, jövő tavaszig az eddiginél mintegy ezerötszázzal több férőhely áll rendelkezésre az országban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA nyugdíjas minimumprogram megvalósításához kormányváltás kell, amelyet csak a demokratikus ellenzék választási együttműködésével lehet elérni - mondta az MSZP frakcióvezetője.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar lakosság 63 százaléka annyi tartalékot sem tud összeszedni, hogy egy hónapig fenn tudja tartani mostani életszínvonalát, ha megszűnnek a rendszeres bevételei – idézi a Népszava a héten nyilvánosságra hozott Jó Állam Jelentés mellékleteként elkészített közvélemény-kutatás családok pénzügyi helyzetét felrajzoló fejezetét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTovább csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett lakosok aránya az Európai Unióban, de az egyes tagállamok között jelentős a különbség - ez derült a szegénység elleni küzdelem világnapjához időzített jelentésből, amelyet az MTI idéz.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány idén 110 millió forintot fordít a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására a Kollégium Plusz programban, hogy megakadályozzák az idő előtti iskolaelhagyást - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára az M1-en szombaton.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Belügyminisztérium által meghirdetett szociálistüzelőanyag-pályázaton 2255 önkormányzat nyert, nekik február 15-éig kell kiszállítaniuk a tüzelőanyagot - mondta Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan