Elévült, ráadásul valótlan szemétdíjtartozást próbál behajtani egy makói lakoson egy dunaújvárosi pénzbehajtó cég - hívta fel a figyelmet a Délmagyar.hu. A lap utánajárt az esetnek és kiderült, hogy az ügy országos méretű: a lakossági hulladékszállítást végző Bio-Pannónia Kft. több száz embernek kézbesített "furcsa" csekkeket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHiába költ százmilliárdos összeget részben uniós támogatásból a hulladékgazdálkodásra a kormány, sokkal több kellene, amit részben elő lehetne teremteni abból, ha felszámolnák a milliárdos költségvetéssel működő, ám haszontalannak tűnő állami kukaholdingot.
Szerző(k): Komócsin SándorJogszabálysértő díjak alkalmazása miatt 2017 első felében összesen több mint 274 millió forintot kellett visszautalniuk a szemétszállító cégeknek a fogyasztók számára - értesült a hirado.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelySokan az év utolsó hónapjaiban kaphatnak majd több tízezer forintos értékű szemétdíjszámlát, miközben ezzel egyidejűleg megkezdi cseppet sem barátságos tevékenységét az pénzt behajtó cég is.
Szerző(k): Komócsin SándorKét szolgáltató próbálja beszedni a szemétszállítási díjat egymással párhuzamosan Siófokon - panaszolják a helyi vállalatok. Melyiknek fizessenek?
Szerző(k): Komócsin SándorRégen lejárt adóhatósági szemétdíj-behajtási határidőre figyelmezteti a telefonálókat az állami hulladékgazdálkodási cég gépi telefonos tájékoztatója, de a vállalat fantomként működik: irodájával nem lehet kapcsolatot teremteni.
Szerző(k): Komócsin SándorNem vált be a gyűjtőszigetes szelektív hulladékgyűjtés a Balaton-felvidéken: lomoktól kezdve a sittig mindennel teleszórták ezeket az emberek, miközben a térség festői kilátást kínáló hegyeinek erdőit hulladékkupacok szennyezik.
Szerző(k): Komócsin SándorBehajtókat keres a nemzeti hulladékholding annak ellenére, hogy még mindig nem működik a számlázási rendszere, így ügyfelei nem kapják meg csekkjeiket vagy pontatlanul meghatározott összeg befizetését kérik tőlük.
Szerző(k): Komócsin Sándor