A hazai kaszinópiac 2018-ban összesen 37,2 milliárd forint árbevételt és 11,4 milliárd forint profitot termelt a tulajdonosoknak a céges beszámolók alapján. Budapest mellett Sopronban is rekordnak örülhetnek.
Szerző(k): Vég MártonÖsszesen 1,4 milliárd forintos veszteséget hozott össze az állam két lóversenyzéssel foglalkozó társasága, pedig nem sajnálták a pénzt a lovi reklámozására sem.
Szerző(k): Vég MártonA Liverpoolt tartja esélyesebbnek a Bajnokok Ligája szombati döntőjében a Szerencsejáték Zrt. fogadási rendszere.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgészen elképesztő 28,3 milliárd forintos éves árbevételt és 9,6 milliárd forintos profitot termelt Andy Vajna öt budapesti kaszinója 2018-ban. Osztalékként ennél jóval többet vettek ki az idén januárban elhunyt üzletember kaszinós cégeiből.
Szerző(k): Vég MártonSzázszoros pénzt nyerhet az, aki Pápai Joci végső győzelmére fogad a jövő héten megrendezett Eurovíziós dalfesztiválon, és végül tényleg ő nyer - írta a Pénzcentrum.
Szerző(k): Domokos ErikaGőzerővel toborozzák a munkatársakat a tervek szerint nyár közepén nyitó miskolci kaszinóba. Budapesten egy kártyaterem kapta meg az induláshoz szükséges hatósági papírokat.
Szerző(k): Vég MártonA Diana név az abszolút favorit azok körében, akik Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő hamarosan megszülető gyermekének nevére tesznek fel téteket a londoni fogadóirodákban - írta az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaTelitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4,194 milliárd forinttal gazdagodott - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna