A héten 3 töltőállomás már bezárt a hatósági ár miatt - írja a Holtankoljak.hu. Ha a Brent olaj ára tovább emelkedik, illetve a kormány nem engedi el az árakat február 15. után, akkor a sor folytatódik.
Szerző(k): Szász PéterAz elmúlt hetekben hasonló érvek mentén Király Júlia és Surányi György is a nemzetközi trendekkel teljesen azonos pályán haladó infláció okaként a hazai gazdaságpolitikát próbálták azonosítani. Erős állítás, de szavak helyett nézzünk inkább a tényeket. Mit is jelent a jegybanki hitelesség és hogyan teljesített e téren a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): EconomxA Reuters közgazdászok körében végzett felmérése szerint a tartósan magas infláció idén is jelen lesz az egész világgazdaságban. A globális növekedési kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistábbak a szakértők, a fogyasztás lassulására és a kamatlábak eddig feltételezettnél gyorsabb emelkedésére számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielBetiltani készülnek a romániai hatóságok az egyéni hőközpontokat az újonnan épülő tömbházakban a légszennyezés káros hatásainak csökkentése érdekében - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Unió azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban jogszabályban kötelezi a technológiai vállalatokat arra, hogy többet tegyenek a gyermekek szexuális zaklatása ellen - mondta Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa.
Szerző(k): Szabó DánielÚj korlátozásokat jelentette be az osztrák kormány, hogy lelassítsák az omikron variáns terjedését az országban, írja az Independentre hivatkozva a 24.hu. Visszatér a kötelező maszkviselés szabadtéren is, és szigorúan betartatják a szabályokat, így például azt, hogy az oltatlanok nem látogathatnak többféle üzlethelyiséget és kulturális eseményt.
Szerző(k): Domokos ErikaRomániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, ezért szigorító intézkedéseket vezetnek be az országban.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Európai Unió szigorította a tetoválófestékekre vonatkozó szabályozást, valamint korlátozást léptetett érvénybe a tartós sminkekhez készült festékkeverékekben található veszélyes vegyi anyagokra vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság (EB).
Szerző(k): Szász Péter