A kínai hatóságok az elmúlt hónapokban számos jogszabályt vezettek be, amelyek nagyrészt a technológiai ágazatot célozzák - ez a lépés megijesztette a befektetőket, és több milliárd dollárnyi értéket vont el az ország internetes óriáscégeitől a tőzsdén.
Szerző(k): Szabó DánielNorvégia kormánya az olaj- és gázipari cégek adóztatásának átalakítását javasolta egyes ösztönzők eltörlésével együtt - jelentette be kedden meglepetésszerűen a helyi kormány, tovább hevítve ezzel az ország vezető iparágának jövőjéről folyó választások előtti vitát - írja a Reuters.
Szerző(k): Szabó DánielKína állítólag az érzékeny adatokkal rendelkező hazai technológiai cégek amerikai tőzsdei bevezetésének tilalmát mérlegeli. De mentesülhetne egy sor vállalkozás is korlátozás alól.
Szerző(k): Szabó DánielJerome Powell amerikai jegybankelnök pénteken megerősítette, hogy az amerikai gazdaság erős fellendülésben van. Valamint kifejtette, hogy miért nem siet a monetáris politika szigorításával, miért tartja az infláció kiugrását ideiglenesnek. Nem adott konkrét dátumot arra, hogy a Fed mikor tervezi csökkenteni eszközvásárlási programját, csak annyit közölt, hogy ez "még idén" megtörténhet.
Szerző(k): Szabó DánielSzigorú korlátozásokat léptetnek életbe Görögországban azokkal szemben, akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen.
Szerző(k): Domokos LászlóMichael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
Szerző(k): Szepesi AnitaIgen magas összegű bírságokat szabhatnak majd ki a járványügyi szabályok megszegőire a lengyel hatóságok, ha átmegy a Szejmen az ezzel kapcsolatos törvényt megszigorító, új szabályozás. Ezzel a vírustagadók elleni fellépést akarja megtámogatni a kormány.
Szerző(k): Barabás JúliaA MOK elnöke a védettségi igazolvány használatának visszahozását javasolja, mert ezzel növelhető lenne az oltási kedv.
Szerző(k): Domokos László