A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek. Mire készülhet a cégóriás?
Szerző(k): Domokos LászlóHuszonöt bázisponttal 1,50 százalékra emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNagyon durván kettészakadt a lengyel társadalom az abortusztörvény megszigorításával kapcsolatban: több száz ezren írták alá az ezt támogató és az ezt elutasító petíciót is. A csata a törvényhozásban folytatódik.
Szerző(k): Barabás JúliaAz orosz kormány olyan törvényjavaslatot tervez a parlament elé terjeszteni, amelynek értelmében a jövőben le kell választani a boltokon belül a szeszes italt árusító részlegeket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA cseh jegybank az eddigi 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot csütörtökön. Egy évtizednyi tartás után az idén ez már a második alapkamat emelés - közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője Prágában, a banktanács ülése után.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy törvénytervezet szerint megtiltanák, hogy a jövőben az elítéltek csomagban élelmiszert kapjanak - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyon sok jogszabály változik 2017 októberétől kezdődően. Így új miniszterrel bővül a kormány, ezentúl a NAV ezentúl látja az eltitkolt külföldi bankszámlákat is, valamint elkezdik az új magyar autópálya építését. Komoly változás jönnek a pénzügyekben: átnevezik a lakossági állampapírokat, a Fed végre elkezdi hatalmas mérlegének csökkentését, de új korszak kezdődik a cukoriparban is.
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) várhatóan bejelenti, hogy elkezdi leépíteni masszív kötvényállományát, újabb lépést téve ezáltal a monetáris politika normalizálásának útján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna