Több mint 13 milliárd eurónyi beruházást érkezett Magyarországra tavaly, ami rekordnak számít – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Zádori BenceÚjabb részletek derültek ki a kínai BYD beruházásról, amelyet a világ egyik vezető elektromos autógyártója tervez Szegedre.
Szerző(k): EconomxA Magyarországra irányuló földgázszállítások extraadóját megszüntető törvény ma hivatalosan megjelent a bolgár közlönyben és ezzel hatályba lépett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
Szerző(k): Németh TamásA BYD igazgatósága 224 tárgyalási fordulót követően úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz.
Szerző(k): Horváth TiborA magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint most olyan kormány van Budapesten és Pozsonyban is, amely ebben érdekelt.
Szerző(k): EconomxBulgária visszavonta a magyar energiabiztonságot is veszélyeztető, ellenséges törvényt.
Szerző(k): EconomxMagyarország ultimátumot adott: megvétózza Bulgária schengeni tagságát, ha nem szünteti meg a gázszállításra vonatkozó büntetővámot. Lehet, hogy nyitott ajtón kopogtatunk.
Szerző(k): EconomxA ZF több mint 300 új munkahelyet hoz létre Kecskeméten és Debrecenben.
Szerző(k): Vermes Ádám