Tizenkét méteres, negyven ülést építenek bele, és nemcsak teljesen elektromos, de hús-vér vezetője sincs. Szingapúrban megépítették a világ első önvezető elektromos buszát. Illetve: az első kettőt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIsmét szállíthatnak a magyar vállalatok sertéshúst és nem hőkezelt sertéshús-készítményeket Szingapúrba a célországbeli Agro-Élelmiszer és Állategészségügyi Hatósággal (AVA) kötött megállapodásnak köszönhetően - írja az MTI az Agrárminisztérium közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterSikerült megállapodni Szingapúrral, hogy azon a 18 húsipari vállalaton felül, amelyek már rendelkeznek exportengedéllyel, öt újabb cég exportálhasson az ázsiai országba - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.
Szerző(k): Szabó DánielHáromnapos csúcsértekezlet kezdődik szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, elsősorban az Egyesült Királyság kilépéséről (brexit), a belső biztonságról és a migrációról, ezután pedig sor kerül a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElindult a világ leghosszabb légi útjára a Singapore Airlines Airbus A350-ese, a járat Szingapúrból New York - Newark repülőterére közlekedik.
Szerző(k): Domokos ErikaA tervek szerint novemberben Szingapúrban aláírhatja a világ eddigi legnagyobb kereskedelmi megállapodását a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tíz tagállama, valamint Ausztrália, Dél-Korea, India, Japán, Kína és Új-Zéland - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsányi Sándor szingapúri alapja több mint 55 ezer darab OTP-részvényt vett.
Szerző(k): Domokos ErikaMajd' 900 millió forintért vásárolt be az OTP elnök a cégből.
Szerző(k): Szabó Dániel