A Waberer’s International Nyrt. 111 millió euró értékben bocsátott ki vállalati kötvényt; az ebből befolyó összeget saját raktár építésére, regionális akvizíció és flottacsere finanszírozására, illetve a meglévő hitelek refinanszírozására használják.
Szerző(k): Rácz GergőVárhatóan elmarad a visegrádi 4-ek védelmi minisztereinek március 30-31-ére tervezett budapesti találkozója, mert a lengyel és a cseh tárcavezető kifogásolja a magyar kormány viselkedését az Ukrajnában dúló háború ügyében.
Szerző(k): Komócsin SándorMár több mint négymillióan menekültek el Ukrajnából a háború kezdete óta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint továbbra is Lengyelországban tartózkodik a legtöbb ukrán menekült, ahol már meghaladta a számuk a 2,2 millió főt, de Romániába, Moldovába és Magyarországra is már több százezren érkeztek a háború sújtotta országból:
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaCsehországban a parlament alsóháza megszavazta, hogy a cseh hadsereg 2000 fős harci egysége bevonuljon Szlovákiába - adta hírül a Radio Praha. Mindezt nem orosz módra teszik, minden lerombolva maguk előtt, hanem a NATO oda telepítendő csapatait egészítik ki. Az erősítés része a katonai szövetség válaszának az Ukrajna elleni orosz invázióra.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz-ukrán háború kirobbanása óta a szlovák-ukrán határon keresztül 249 505 személy lépett be Szlovákiába - írja a pozsonyi Új szó a szlovák rendőség adataira hivatkozva. A menekültek közül 235 779 volt ukrán állampolgár.
Szerző(k): Csernátony CsabaFolyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek.
Szerző(k): Molnár CsabaFolyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek.
Szerző(k): Rácz GergőA holland kabinet március 18-án véglegesítette döntését arról, hogy a NATO kérésének megfelelően Patriot légvédelmi rendszereket telepít a szlovákiai Szliácsba. Németország és Hollandia közösen vesz részt a projektben - írja az NL Times.
Szerző(k): K. Kiss Gergely