Megviselte a koronavírus-járvány a szlovákiai vállalkozásokat, amelyek majdnem fele veszteséges volt az elmúlt évben. Az igazán nagy bölények azonban továbbra is tolják a pénzt a pozsonyi államkasszába.
Szerző(k): Komócsin SándorDivat lett, hogy a hatalomátvétel után az új európai kormányok változtatnak a sebességkorlátozásokon. De míg Németországban szigorítanának az autópályákon, addig Csehországban pont, hogy engednék a száguldozást.
Szerző(k): Szabó DánielA Szlovákiában tervezett magyar állami földvásárlások után a magyar állami MVM cégcsoport szlovákiai terjeszkedése kaphat vétót helyi lapértesülések szerint. A szlovák gazdasági miniszter nem fogja támogatni, hogy a Közép-szlovákiai Elektromos Közművállalat 49 százaléka az MVM-é legyen.
Szerző(k): Domokos ErikaVárhatóan november végéig hatályba lép az a törvénymódosítás Szlovákiában, amely egyebek mellett a munkába járást és az éttermekbe vagy más szolgáltatói egységekbe való belépést oltási, vagy gyógyultsági igazolvány, vagy negatív vírusteszt felmutatásához köti - az erről szóló tervezetet szerdai ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA maszkellenes tüntetők újra célba vették az egyik Lidl-üzletet, a boltlánc reagált az akcióra.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚgy tűnik, a szlovák kormányt nem érintette meg az ENSZ glasgow-i környezetvédelmi konfrerenciájához kapcsolódóan hallható hangos aggódás az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása miatt. A pozsonyi közlekedési tárca olyan törvényjavaslatot készített, amely jelentősen megemelné a városokon átvezető autópályákon a sebességkorlátozást.
Szerző(k): Komócsin SándorA Denník E információi szerint a magyar állami MVM energiavállalat megvenné a Közép-szlovákiai Energetika nevű cég 49 százalékát, amire 432 milliárd forintos ajánlatot tett, jelentősen felüllicitálva a másik két érdeklődőt - írja az Azonnali.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaSzlovákia pénznyereménnyel igyekezett oltakozásra bírni a lakosságot, az utolsó sorsolásban valaki 301 ezer euróhoz jutott.
Szerző(k): Rácz Gergő