Koherens program ugyan még nincs, de a Brüsszelbe küldött konvergenciajelentés sokat elárul az Orbán-kormány elképzeléseiről a 2022-ig tartó időszakra. A legfontosabbak egyike, hogy miközben évi 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a bruttó nemzeti termék arányában, addig négy év alatt a társadalmi juttatásokra, a szociális háló működtetésére 1,3 százalékkal kevesebbet szánnak - figyelmeztet a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hrportal.hu egyik olvasója 2016 november 9-én elindított nyugdíj kérelmére 2018 április 24-én kapta kézhez a végleges nyugdíjhatározatot, két évnyi angliai munkavállalása miatt. Az alacsony összegű havi nyugdíjelőleg következtében súlyos anyagi hátrány érte az eltelt időben. Igényt tarthat-e valaki ilyen esetben az elszenvedett pluszkiadásai miatt kártérítésre? A választ Farkas András nyugdíjszakértő adta meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMilyen ellátást igényelhet, aki betölti a nyugdíjkorhatárát, de nem szerzett az öregségi nyugdíjra jogosultságot? A szociális ellátórendszeren belül az időskorúak járadékát kérheti. 2018-ban változtak a feltételek, amelyeket Farkas András nyugdíjszakértő foglalt össze.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA szociális ellátásokról szóló törvény módosításával január 1-től bevezetésre került a tartós ápolást végzők időskori támogatása. Az új ellátás nem minősül nyugellátásnak. Az Adó.hu szakértője összeszedte a tudnivalókat
Szerző(k): K. Kiss GergelyMagyarország Alaptörvénye (a Kínai Népköztársaság Alkotmányából átvéve) elrendelte, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Miért szorulna egyáltalán támogatásra az a szülő, aki kapja az állami nyugdíját? - teszi fel, az egyelőre nem megválaszolható kérdést Farkas András nyugdíjszakértő
Szerző(k): K. Kiss GergelyJár-e továbbra is az ápolási díj annak, aki súlyosan fogyatékos hozzátartozóját ápolja és időközben öregségi nyugdíjas lesz? - érdeklődött a hrportal.hu egyik olvasója. A választ Farkas András nyugdíjszakértő adta meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz OECD napokban kiadott elemzése részletesebben is foglalkozott azzal finn kísérlettel, melynek keretében feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével cserélnék le a jelenlegi szofisztikált tb-rendszerüket. Az elemzés sokak számára talán meglepő eredményt hozott: az OECD inkább más módszert ajánlana az északi országnak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSztrájkok bénították kedden Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna