A Microsoft új, mesterséges intelligencia által vezérelt applikációkat dobott piacra, illetve bővítette a tavaly már megjelent Dynamics 365 elnevezésű termékportfólióját. Az új termékek a kiskereskedelmi szektor szereplőinek működését segítik.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Windows 10 legújabb kumulatív frissítése rengeteg alapfunkciót tesz működésképtelenné. A felhasználók a fórumokon panaszkodnak.
Szerző(k): Szabó DánielNem volt belső vizsgálat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a szervezet 2014-es (vagyis a Microsoft-botrányban érintett) szoftverbeszerzéseivel kapcsolatban, pedig az amerikai hatóságok ezt a beszerzést említették a korrupciós ügy állatorvosi lovaként. De azt elismerték, hogy a viszonteladókat megkerülve közvetlenül egyeztettek a szerződések értékéről.
Szerző(k): Szabó DánielAz "egyes kormányzati szoftverlicenc beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság" létrehozását kezdeményezik ellenzéki képviselők, az erről szóló javaslatot hétfőn nyújtották be a parlamentben. A Microsoft a magyarországi ügyletei miatt milliárdos bírságot fizet az USA-ban.
Szerző(k): Domokos ErikaIngyenes szoftvert biztosít a legkisebb szálláshelyeknek a Magyar Turisztikai Ügynökség, amivel adatot küldhetnek a központi adatfeldolgozóba a vendégeikről.
Szerző(k): Vég MártonA járműkommunikációval foglalkozó magyar alapítású Commsignia Kft. 11 millió dollár (3,2 milliárd forint) tőkebefektetést kapott európai és amerikai kockázatitőke-befektetőktől - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezés gyártó vállalat pénteken hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterRogán Antal feltalálótársainak cége, a MobilSign Kft. alválklakozóként kap pénzt a Magyar Posta milliárdos fejlesztéséből, amellyel Tiborcz István korábbi üzlettársa is jól járhat.
Szerző(k): Komócsin Sándor