Kilenc évig nem tudta befejezni az esztergomi Mária Valéria Hotel építését a régi tulajdonos, a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatójához köthető új tulajdonossal viszont lendületet kaphat a beruházás. Mindössze 6-8 milliárd forint kell hozzá és kész is.
Szerző(k): Vég MártonA Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt partnere lett az a kormányközeli vállalkozó, aki előbb vissza nem térítendő állami milliárdokat kapott a kormányzati szervezettől luxus szállodák építésére, majd minőségi díjjal is megjutalmazták.
Szerző(k): Vég MártonA balatoni és a tokaji térség után a Dunakanyar régiójában is kinőhetnek új panziók és szállodák a földből. A Magyar Turisztikai Ügynökség az év eleji, akár 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást is nyújtó pályázati kör után, most legfeljebb 300 milliós támogatásokat oszthat a szerencsés nyerteseknek.
Szerző(k): Vég MártonA szerkezetkész esztergomi Mária Valéria Hotel befejezésének a tervezésére és kivitelezésére keres vállalkozót a Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaMég idén piacra lép Budapesten a legnagyobb európai hibrid hotelhálózat és hamarosan jön mellé egy orosz is - így értesült több forrásból is a Portfolio.hu. Megjelenik az A&O, az orosz Netizen és a német Meininger.
Szerző(k): Szabó DánielA BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegnyitotta első budapesti szállodáját a Meininger Hotels, a 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hallt a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett, a beruházás értéke közel 6 milliárd forint - közölte a szállodalánc az MTI-vel csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielVitorlás hajóval érkezhetnek majd a vendégek abba a balatonfüredi luxus szállodába, amelynek építésére a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárd forintot adott. Az építkezés helyszíne a füredi kemping, amit egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég üzemeltet.
Szerző(k): Vég Márton