Igaz, azt a párt, aki ezt meg is valósította több budapesti hotelben, csalás miatt nagyon keresik a nyomozók.
Szerző(k): EconomxIdén májusban a külföldivendég-éjszakák száma 4,1 százalékkal csökkent, míg a belföldivendég-éjszakáké 14 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest - adta hírül a KSH.
Szerző(k): EconomxArab befektető vásárolta meg a budapesti Lánchíd tőszomszédságában lévő, a budai Várra néző Intercontinental Hotelt. Az üzletet az Egyesült Arab Emírségek és a magyar kormány megállapodása tette lehetővé, amely utat nyit az arab befektetések előtt Magyarországon.
Szerző(k): EconomxLázár János azért fizette vissza három utazásának kétmillió forintos költségét, mert el akarta kerülni, hogy nyilvánosságra kerüljön azok neve, akikkel külföldi utazásai alatt találkozott. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán miniszterjelölti meghallgatása előtt újságíróknak nyilatkozva hozzátette, az ország érdeke, hogy ezek a tárgyalások ne kerüljenek nyilvánosságra.
Szerző(k): MTIMárciusban a külföldivendég-éjszakák száma 4,1, a belföldivendég-éjszakáké 0,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele a vendégforgalom csökkenése ellenére 3,7 százalékkal nőtt. A márciusi vendégforgalom csökkenésénél figyelembe kell venni, hogy tavaly a húsvéti forgalom már márciusban éreztette hatását.
Szerző(k): EconomxFebruárban a külföldivendég-éjszakák száma 9,2, a belföldivendég-éjszakáké 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele, hasonlóan az előző hónaphoz, 17 százalékkal nőtt. A kiadott szobák átlagára 8,6 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): EconomxTovább emelkedett a magyarországi szállodák forgalma az idén januárban. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a nemzetközi és hazai szállodaipar januári teljesítményéről készített elemzésében megállapítja, hogy a kereslet kiemelkedő erősödésében szerepe volt a nagyon kedvező időjárásnak, a szolgáltatók, szállodák által a téli időszakban kezdeményezett sokféle kedvezményes akciónak, a SZÉP-kártya további terjedésének és az erősödő belföldi fogyasztásnak.
Szerző(k): MTIBár a magyar főváros számos tulajdonsággal rendelkezik, amely alapján a globális turizmus egyik vezető célpontja lehetne, ez egyelőre mégsem sikerül. A BDO szállodaigazgatókat kérdezett az okokról.
Szerző(k): Economx