A Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) tudomása szerint a Széchenyi kártya program keretében elkövetett csalásban közvetetten a kamara egy tagja érintett, akivel szemben az MKVK haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.
Szerző(k): MTI-EcoMájus végéig használhatók fel a 2013-as SZÉP Kártya feltöltések. Alább néhány jó tanácsot olvashat, hogy hogyan ellenőrizheti az egyenlegét, és hogyan használhatja fel mielőbb a juttatást.
Szerző(k): EconomxEgy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Szerző(k): MTI-EcoMájus végéig még mintegy 3,2 milliárd forint vár elköltésre a Szép-kártyákon. A fel nem használt összeget vissza kell utalni a munkáltatónak.
Szerző(k): MTIA Széchenyi kártyaprogram hitelkonstrukcióit 2015-ben is állami segítséggel igényelhetik a vállalkozások, a kormány nemrégiben meghosszabbította a kamattámogatást és a garanciát - mondta Krisán László, a programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Szerző(k): MTIA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015-ös kilátásokat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek a kamara idei tevékenységét értékelve.
Szerző(k): MTIA Széchenyi kártyához kapcsolódó állami kamat- és garanciadíj-támogatású hitelek gyorsan segítik a mikro-, kis- és közepes vállalkozások likviditás megőrzését. Ezeket most egyszerű hitelbírálati feltételekkel és a számlavezetési díj elengedésével kínálja az Erste Bank.
Szerző(k): EconomxAz agrárium hitelezésének felpörgetése céljából elindított Agrár Széchenyi Kártyát a Vidékfejlesztési Minisztérium közlése szerint a 2011-es indulás óta mindössze 814-en választották. Ezért most a tárca duplájára emelt kamattámogatással tenné vonzóbbá a konstrukciót, az emelés a már élő szerződésekre is vonatkozik.
Szerző(k): Kiss Melinda