Az amerikai energiaügyi minisztérium csütörtökön programot indított négy olyan nagyszabású projekt finanszírozására, amelyek képesek eltávolítani a szén-dioxidot a levegőből. Összesen 3,5 milliárd dollárt fektetnek egy olyan születőben lévő technológiába, amely a Biden-kormányzat szerint szükséges ahhoz, hogy az évszázad közepére elérjük a nettó nulla kibocsátás elérését.
Szerző(k): Szabó DánielKötelezővé tenné a holland kormány 2026-tól, hogy új fűtési rendszer kialakítása vagy régiek cseréje esetén már csak hibrid hőszivattyút lehessen beszerelni egy épületbe - írja a G7.
Szerző(k): Tér DiánaNémetország egyik legismertebb és legnagyobb gyáripari berendezés- és alkatrészgyártója - valamint Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója - úgy döntött, hogy mostantól a zöldhidrogén gyártásához szükséges elektrolizátorokhoz is alkatrészeket fejleszt és gyárt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFurcsa helyzet áll elő az Egyesült Államokban: egy rafinált módon kidolgozott támogatási rendszer alapján évekig továbbfinanszírozhatóvá tennék a nukleáris áramtermelő egységek működését a klímavédelemre hivatkozva, azonban a pénzért - aminek nagyságával kapcsolatban elég annyi, hogy ennél kevesebből kezdik meg Kínában manapság egy-egy új blokk építését - mégsem nem hajol le senki. Illetve aki lehajolna, arról már a pályázati határidő lejárta előtt kiderült, nem teheti. Csak találgatni lehet, hogy ennek így mi az értelme.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz energiafelhasználás 36 százalékáért és a szén-dioxid-kibocsátás 37 százalékáért az építkezések, az építőanyag-gyártás és az épített létesítmények üzemeltetése felelős. Míg azonban az energiahatékony üzemeltetésre, az ezt célzó felújításokra és a közel nulla energiaigényű épületek építésére kiemelt figyelem jut, addig az építőanyagok gyártásával és az építkezéssel kapcsolatos energiafelhasználásra és szén-dioxid-kibocsátásra sokkal kevesebb - hívja fel a figyelmet szemléletváltást sürgetve az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség (ÉVOSZ).
Szerző(k): Szepesi AnitaA speciális daruépítő svájci cég Ausztrália után Indiába is leszerződött arra, hogy a különös látványt nyújtó energiatároló rendszerét a villamosenergia-hálózatok szolgálatába állítsa. De az új szerződés nyit egy újabb kis kaput is a karbonlábnyom csökkentése felé.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEurópa egyik legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét építi fel a Mol Százhalombattán, a 22 millió eurós beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat megújuló forrásból származó elektromos áram segítségével évente 1600 tonna zöld hidrogént állítson elő, és ezzel 25 ezer tonnával csökkentse szén-dioxid-kibocsátását.
Szerző(k): Szász PéterA fásítás hasznos, de nem csodaszer az éghajlatváltozás ellen, Magyarország jelentős része nem is alkalmas erdőtelepítésre - olvasható az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak szerdán közzétett elemzésében.
Szerző(k): Domokos László