Pünkösdöt követően nagyjából még 3,1 milliárd forint május végig elköltendő összeg maradt a Szép-kártyákon - tájékoztatták az MTI-t a kártyakibocsátó pénzintézetek.
Szerző(k): Szász PéterKét héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból - adta hírül a BDO Magyarország.
Szerző(k): Domokos LászlóA május elsejei hosszú hétvégét követően hozzávetőleg négymilliárd forint maradt a Széchenyi pihenő (Szép) kártyákra 2016-ban feltöltött, május 31-én lejáró összegekből - derül ki az MTI összesítéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóMaximum 3 százalékos havi díjat kérhet a kibocsátó a SZÉP-kártyákon lévő fel nem használt összeg után. Megjött az új SZÉP-kártyás rendelet.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaLegfeljebb 3 százalékos havi díjat számíthatna fel a jövőben a fel nem használt Széchenyi pihenő (Szép) kártya) után a kibocsátó – idézi az mfor.hu azt a rendelet-tervezetet, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium töltött fel a kormány honlapjára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Euronics Műszaki Áruházlánc januártól bevezette a cafeteria-rendszert, és idén bruttó 440 millió forintot költ béren kívüli juttatásokra. Az üzletvezetőknek és a szakértői gárdának év elején 50-100 ezer forintos ajándékkártya is jár, emellett az új rendszer egy főre nézve havonta átlagosan több mint 30 ezer forint béren kívüli juttatást oszt szét.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok család ajándékként tekint a szép-kártyán kapott pénzre és olyan helyen költi el, amely egyébként meghaladná az anyagi lehetőségeit - írja az Azenpenzem.hu.
Szerző(k): Szász Péter