A 2015-ös után több százezres vagy akár milliós bevándorlási hullámmal fenyegette meg Recep Tayyip Erdogan török államfő Európát, ám nem biztos, hogy tényleg megnyitná északnyugat felé a határokat. Mi szól mellette és mi szó ellene?
Szerző(k): Komócsin SándorÖnmérsékletre és a további lépéseik alapos megfontolására szólította fel az Észak-Szíriában szemben álló feleket az elkezdődött török hadművelettel kapcsolatban Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön Moszkvában újságíróknak nyilatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyRecep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár már szerda reggel kész lett volna a nyilatkozat az Európai Unió közös figyelmeztető nyilatkozata Törökországnak a tervezett szíriai offenzívája miatt, a magyar vétó miatt végül csak este lehetett azt kiadni - állítja a Spiegel az Index szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA török védelmi minisztérium szerda este bejelentette, hogy a hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása hadművelet keretében.
Szerző(k): Szász Péter"Rossz ötletnek nevezte" a Szíriában indított török támadást az amerikai elnök a Fehér Ház által szerda délután kiadott közleményben. Donald Trump tudatta: az Egyesült Államok nem támogatja az offenzívát - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA török hadsereg egy ötezer fős kommandós egységet küldött az északkelet-szíriai határra a küszöbönálló hadművelet előtt, amelyet Ankara a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd fegyveres koalíció ellen akar végrehajtani - értesült a török sajtó szerdán. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Törökország számára az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai biztosítják a jogot a beavatkozásra.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA török hadsereg megkezdte a behatolást Északkelet-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket - jelentette a Bloomberg hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó török illetékesre hivatkozva. Ankarában hivatalosan nem erősítették meg hírt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna