Az egyik lengyel autóipari szakszervezet arra figyelmezteti Lengyelország vezetését, hogy az Opel és a Fiat is leállíthatja vagy jelentéktelenné teheti autógyártását az országban. A vállalatok felemás cáfolatokkal válaszoltak.
Szerző(k): Barabás JúliaNémetország és Lengyelország a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemtől a közös védelmi politikáig számos területen hozzájárulhat közösen az Európai Unió fejlődéséhez - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsának tagjaival tárgyalt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóTörténelmi találkozón történelmi meghívót adott át Kim Dzsongun húga a dél-koreai elnöknek, aki elfogadta azt. Az 1953-ban lezárt koreai háború óta először járt a zárt kommunista diktatúrában élő ország vezetőjének családtagja a déli szomszédnál, ahol pénteken elkezdődtek a téli olimpiai játékok. A két Korea közötti tárgyalásoknak azonban nem örül mindenki. A japán kormány már az aggodalmát is kifejezte szombaton.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor pénteken a magyar-szerb kormányülést követően bejelentette az orosz gázmonopólium végét, illetve egy román-magyar gázmegállapodás is beszélt. Egy csütörtökön kiadott román külügyminiszteri közlemény azonban cáfolja a magyar miniszterelnök kijelentéseit - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsbe látogat, ahol találkozik Sebastian Kurz osztrák kancellárral és Heinz-Christian Strache alkancellárral is - írja az Index.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA davosi világgazdasági fórumon találkozik Theresa May brit kormányfő és Donald Trump amerikai elnök - közölte péntek este May hivatala. Trump londoni, hivatalos állami látogatásáról továbbra sincs hír.
Szerző(k): Domokos ErikaAz EU rebellisei egységfrontba tömörültek. A Kelet a Nyugat ellen: Magyarország és Lengyelország együtt harcol az uniós összecsapásban. A nyugati sajtó ilyen címekkel tálalja a tegnapi Orbán-Morawiecki találkozót, akik egyesek szerint szövetségüket az EU ellen hozták létre, ami abszolút újdonság a közösség történetében. Lengyelországban viszont mintha nem ugyanazt a budapesti vizitet látták volna.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás Júlia