A kormány honlapján közzétették, hogy 2011 óta mennyi támogatás jutott a látványcsapat-sportágaknak, azokon belül a sportegyesületeknek. Az MLSZ három év alatt 32 milliárd forintot kapott, a fociegyesületek listáját toronymagasan Felcsút vezeti 11 milliárddal - összesítette az adatokat az Átlátszó.
Szerző(k): EconomxEgyre több cégvezető érdeklődik arról, milyen adóügyi feltételek mellett építhet szállást alkalmazottainak – mondta Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi részlegének adópartnere a Magyar Időknek.
Szerző(k): EconomxJégcsarnok és versenyuszoda felépítésére adott be pályázatot csaknem hárommilliárd forint értékben a nyíregyházi önkormányzat - közölte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kovács Ferenc polgármester sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban szombaton.
Szerző(k): MTIA Figyelő szerint szinte biztos, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem szűk 2, hanem közel 6 milliárd forintból épül sportcsarnok a Fejér megyei faluban. A Pancho Aréna e komplexum - illetve a kapcsolódó fejlesztések - árának mindössze kétharmadából épült.
Szerző(k): EconomxAz elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint. Emellett az adózásban is lesz jó néhány változás.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA sportszervezeteknek nyújtott közvetett állami támogatásokon, a taorendszeren keresztül juttatott összeg a jövő év végéig elérheti a 400-440 milliárd forintot, azaz egy 4-es metró árát. Ez a fajta támogatás óriási korrupciós kockázatokat rejt magában.
Szerző(k): EconomxAz a vállalkozás, amely támogatja a magyar olimpiai pályázatért felelős társaságot, adókedvezményt vehet igénybe a támogatás adóéve és az azt követő adóévek adójából.
Szerző(k): EconomxNem kell alkalmaznia az államháztartási törvény költségvetési támogatásokra vonatkozó rendelkezéseit a társasági adókedvezmény (tao) alapján nyújtott támogatásokra az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaságnak, ha az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság ezen javaslatát.
Szerző(k): MTI