Az orosz központi bank szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti devizavásárlási programját, miután március óta a legalacsonyabb szintre esett a rubel jegyzése az euróval és a dollárral szemben.
Szerző(k): MTI-EcoA kormány keddi ülésén közel hétmilliárd forint költségvetési támogatás elosztásáról is döntött; a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretből újabb 2,4 milliárdot költenek el.
Szerző(k): EconomxAkár 30 milliárd forint bevételtől eshet el idén a költségvetés az Európai Bizottság azon döntése miatt, amellyel felfüggesztette a dohányipari vállalkozásokra kivetett „egészségügyi hozzájárulás” és a élelmiszerlánc-felügyeleti díjak magyarországi alkalmazását. A kormány előtt a pénz pótlására több lehetőség is áll.
Szerző(k): Papp ZsoltJúlius elsejével a kormány újra hozzáfér a költségvetés tartalékához, s egy csapásra nyolc milliárd forintot el is költött. Épülhet a vaskerítés, a templom, minden, ami az adófizetők érdekét szolgálja.
Szerző(k): Papp Zsolt2010 óta 571 milliárd forintot költött a kormány a költségvetés általános tartalékából. Az elmúlt bő egy évben a kormányalakítás óta már 117 milliárdot költött el a kormány, ráadásul úgy hogy ennek 35 százalékáról - 41 milliárd forintról - azt sem tudni mire ment el - olvasható a Policy Agenda elemzésében.
Szerző(k): Papp ZsoltA rendkívüli kormányzati intézkedésekre rendelkezésre álló tartalék 60 milliárd forintos összege fedezetet nyújthat a magyar-szerb határra tervezett védvonal megépítésére - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az állami tévében.
Szerző(k): MTIAz orosz jegybank hamarosan agresszívan elkezdi feltölteni tartalékait, ezzel is próbálván erősíteni az ország elmúlt időszakban meggyengült pénzügyi rendszerét.
Szerző(k): EconomxA kormány pénteken döntött arról, hogy 2015-2017-ben összesen 2,3 milliárd forinttal támogatja a magyarországi görögkatolikus egyház új központjának kialakítását Debrecenben.
Szerző(k): Economx