Budapest utcáiról kétezer taxis tűnt el a járvány alatt, és a szakértő szerint nem várható, hogy új állásukból - buszsofőr, teherautó-sofőr - visszatérnek régi szakmájukba.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Airbus bejelentette, hogy megkezdi egy új, elektromos, városi légiközlekedésre tervezett jármű fejlesztését, amely négy személy szállítására alkalmas, hatótávolsága 80 kilométer, utazósebessége pedig 120 km/h - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterEgy francia bíróság arra kötelezte az Ubert, hogy fizessen kártérítést azoknak a taxisoknak, akik az engedély nélküli versenytársak miatt kárt szenvedtek - írja a The Local.
Szerző(k): Szász Péteraz utazásmegosztó személyszállító szolgáltatást kínáló Uber és járművezetői közötti jogviszony „megfelel a munkaszerződés minden jellemzőjének”, így az Uber-sofőrök több fizetésre és juttatásra, illetve például betegségszabadságra és táppénzre is jogosultak - mondta ki egy holland bíróság.
Szerző(k): Szász PéterA kínai hatóságok felső határt szabnak a fuvarmegosztási szolgáltatásoknál a sofőrök díjaiból levonható tételekre, megkötik a napi munkaidőt és a pihenőidőt is - közölte szerdán a pekingi közlekedési minisztérium.
Szerző(k): Szabó DánielA Nemzeti Filmintézet 1,5 milliárd forinttal támogatja a Blokád című film gyártását, ami a filmes pénzosztó szervezet szerint "a rendszerváltás első játékfilmes feldolgozása" lesz, "hiánypótló mozifilm Magyarország első szabadon választott kormányfőjéről, Antall Józsefről". A film producere, mint a legtöbb nagyszabású produkciónak mostanában, Lajos Tamás, aki az új SZFE kuratóriumának is tagja.
Szerző(k): Domokos ErikaZágráb lehet az első város a világon, ahol ötös szintű - vagyis emberi beavatkozás nélküli - robot taxik állhatnak forgalomba. A fejlesztő Rimac szerint 2024-ben startolhat a rendszer.
Szerző(k): Szász PéterA járványügyi korlátozások következtében és a turizmus befagyásával padlóra kerültek a fővárosi taxis cégek, a piacvezető Főtaxi jobban, a többiek rosszabbul vészelték át az elmúlt időszakot. Az egy főre jutó fuvarszám a harmadára esett; 2021 elején már 5000 taxis sem volt a főváros útjain - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.
Szerző(k): Domokos Erika