Most először fordult elő a történelem során, hogy visszaesett a mobiljátékok globális piaca, ezzel párhuzamosan a teljes alkalmazáspiac növekedése is megállt - a jelenség mögött elsősorban a pandémia lecsengését látják a kutatók - írja a hwsw.hu.
Szerző(k): Szász PéterA most megrendelt 14 és 16 hüvelykes Macbook Pro modellek várhatóan 7-9 héten belül érkeznek - idézi a Techspot az Apple holnapját. A késés oka összetett, része van benne a kínai lezárásoknak, a beszállítói hiánynak és annak, hogy a Macbook Prók egyedüli gyártójánál lázadoznak a munkások.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatot indított Elon Muskkal szemben a Twitter felvásárlása ügyében, mert a SEC szerint Musk az üzletkötés többhetes folyamata során késve nyújtott be egy fontos dokumentumot - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaNegyedéves gyorsjelentésével együtt közölte a Siemens, hogy kilép az orosz piacról. A vállalat a Oroszország elleni gazdasági szankciók, a koronavírus-járvány jelentette komplex környezet ellenére is jól teljesített az idei első negyedévben.
Szerző(k): Domokos LászlóA Meta Platforms, a Facebook anyavállalata szerdán közölte, hogy visszavonta a Felügyeleti Testülettől kért iránymutatást az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúval kapcsolatos posztok tartalmi moderálásával kapcsolatban.
Szerző(k): Szabó DánielMing-Chi Kuo iparági szakértő úgy értesült, hogy az Apple arra készül, hogy jövőre lecseréli az iPhone-ok szabadalmaztatott Lightning portját a szinte általánosan elterjedt USB-C-re.
Szerző(k): Szabó DánielAz Apple nemrég bejelentette, hogy megszünteti ikonikus termékének, az iPod zenelejátszónak a gyártását. Szakértők szerint a 2001-be bemutatott termék koporsójába már az iPhone megjelenése idején beverték az első szöget, de végét a streaming hozta el.
Szerző(k): Szász PéterA Netflix nemrég azt mondta az alkalmazottaknak, hogy a cég új, alacsonyabb árú, cserébe hirdetésekkel telezsúfolt előfizetési csomagja az év végén érkezhet – tudta meg a New York Times.
Szerző(k): Szabó Dániel