A koronavírus-járvány jelentős chiphiányt okozott világszerte, ezért még inkább felértékelődött Tajvan szerepe a félvezetők gyártásában, a helyi hatóságok pedig mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Kína arra irányuló próbálkozásait, hogy megszerezze a technológiát a szigettől.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz itthon is ismertté vált izraeli programmal az Európai Unió végrehajtó testületének több tagját is lehallgathatták.
Szerző(k): Rácz GergőA Microsoft Egde, a korábban "lenézett" böngésző már a második helyen szerepel a böngészők versenyében a Chrome után és megelőzte az Apple Safariját - írja a Techspot.
Szerző(k): Szász PéterA Google Maps már 2020 óta megjeleníti a közlekedési lámpákat egyes régiókban, de a navigációs módban ez a lehetőség nem volt elérhető. Most pótolja a cég ezt a hiányosságot - írja az Ars Technika.
Szerző(k): Szász PéterMár elérhető az Apple App Store, valamint a Google Play Áruházban az eSzemélyi okmányhoz kapcsolódó mobilalkalmazás, az eSzemélyiM. Az applikációval az eSzemélyihez kapcsolódó elektronikus funkciók és szolgáltatások válnak elérhetővé.
Szerző(k): Rácz GergőJelentősen nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben.
Szerző(k): Domokos LászlóA tavalyi vizsgálati eredményt darabra megismételve ismét húszból tizenkettő akkumulátortöltőt talált veszélyesnek az ITM akkreditált laboratóriuma. A fogyasztóvédelmi ellenőrzésen kiszűrt termékek elégtelen szigetelésük miatt áramütést okozhatnak, azokat azonnal kivonják a forgalomból.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Telekom IPTV-platformjához tavaly bevezetett androidos beltéri egységek új szoftvert kapnak rövidesen, ami teljesen megújult felhasználói felületet és új funkciókat, hibajavításokat hoz majd - írja a HWSW.
Szerző(k): Szász Péter