Az orosz légiügyi hatóságok elismerték, hogy Kína megtiltotta a helyi cégeknek, hogy repülőalkatrészeket exportáljanak Oroszországba. Noha Peking nem ítélte el hivatalosan az oroszok katonai invázióját Ukrajna ellen, a nyugati szankciók egy részét szépen csendben érvényesítik. A repülőgépekhez szükséges póteszközök mellett a mobiltelefonok exportját is leállítják szép lassan.
Szerző(k): Szabó DánielA blokk végrehajtó testülete, az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy az orosz állami tulajdonban lévő médiához való hozzáférést ne csak a televíziós csatornákra és az online videókra, hanem a keresőmotorokra és a közösségi médián közzétett bejegyzések esetében is korlátozza.
Szerző(k): Szabó DánielAz Activison-Blizzard másfél hónapja jelentette, hogy a játéktörténelem "legnagyobb üzletében" a Microsoft fölvásárolja őket. A hatóságok most azért nyomoznak, mert három üzletember napokkal a bejelentés előtt, az akkorihoz képest is nyomott áron fogadott a játékkiadó részvényeire.
Szerző(k): Sasvári MarcellAmikor Oroszország közel két héttel ezelőtt megszállta Ukrajnát, nyugati és ukrán tisztviselők azt mondták, hogy a Kreml szárazföldi támadása mellett újabb kibertámadások hullámára készülnek. Egyes európai tisztviselők azonban szerdán azt mondták, hogy a kiberharctér Ukrajnában és azon kívül is viszonylag nyugodt maradt.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb technológiai cégeket kért meg Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes és digitális átállásért felelős miniszter, hogy ne adjanak el technológiát Oroszországnak, amelynek rakétái és tankjai békés ukránokat ölnek. Két Twitter-bejegyzésben a miniszter felszólította az Intelt és az SAP-t, hogy szüntessék meg az együttműködésüket az orosz állami és kereskedelmi vállalatokkal.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Apple bemutatta legújabb termékeit, az iPhone SE-t, az iPad Airt és a Mac Studio számítógépet - adta hírül a CNBC. Az új iPhone az amerikai inflációt figyelembe véve 250 dollárral olcsóbb, mint az eredeti modell.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA kereső anyacége a Mandiant kiberbiztonsági vállalat felvásárlást jelentette be, ennél nagyott üzlete csak egyszer kötött a cég.
Szerző(k): Rácz GergőTöbb mint 5 milliárd dollárért felvásárolja a Google a Mandiant kiberbiztonsági céget, hogy biztosítani tudja a felhőszolgáltatásait használó ügyfeleinek védelmét.
Szerző(k): Tér Diána