Nagyon kedvezőek kezdenek lenni a feltételek ahhoz, hogy tartósabb nyersanyagár-emelkedés induljon meg, s az árupiaci termékek felülteljesítsék a jövőben a többi eszközosztályt egy neves technikai elemző szerint.
Szerző(k): NAPIHatalmas fordulatot mutatott be a múlt hét két utolsó napján az amerikai részvénypiac, a jelek szerint nagyon sok befektető várt a kedvező vételi lehetőségre az elmúlt hetekben kialakult korrekciós hullámban. További lejtmenetre egyelőre kevés a jel.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHiába volt a magyar részvénypiac felülteljesítő az elmúlt másfél hónapban, lemaradását nem sikerült ledolgoznia a vezető tőzsdékkel szemben. Régiós összehasonlításban sem állunk jól.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKét hét masszív forinterősödését három nap alatt sikerült ledolgoznia az árfolyamnak, az euró tíz forintot drágult a hét második felében. Ennek ellenére még nincs minden veszve a forint számára. Technikai elemzés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHarmadszori próbálkozásra sikerült bevennie az 5000 forintos csúcsot az OTP-nek, amit tegnap jelentős forgalom mellett szépen meghúztak a befektetők. Elemzők szerint most globális, hazai és a bankszektort övező specifikus hatások együttállása tette lehetővé a menetet, aminek folytatásában viszont a felélesztett akvizíciós programnak lehet majd szerepe.
Szerző(k): Gerőcs TamásAz elmúlt napokban megakadt az arany látványos felpattanása, s újra lejtmenetbe kapcsolt az árfolyam. Az eset kiválóan példázza a technikai elemzés egyik alapvető eszközének, a támasz-ellenállás logikájának működését.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAkár fej-váll alakzat látható az EUR/USD árfolyamában.
Szerző(k): Solar CapitalAz április nem telt igazán izgalmasan a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index gyakorlatilag a márciusi nagy esést korrigálta valamelyest.
Szerző(k): Lovas-Romváry András