A Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat a vártnál nagyobb bevételről számolt be szerdán, harmadik negyedéves jelentésében, ennek ellenére veszteséggel zárta a negyedévet.
Szerző(k): Szász PéterÖsszesen hatféle tipikus munkavállaló különböztethető meg a technológiai fejlettség, valamint a helytől független, rugalmas munkavégzés szintje szerint, amellyel mostantól minden vezetőnek és cégnek kalkulálnia kell. Az irodai eszközbeszerzések során nekik kell a kedvükben járni, hogy a megfelelően motiváltan dolgozzanak. Az számít, hogy mindenki a maga technológiai fejlettségi szintjéhez mérten tudjon bekapcsolódni a közös munkába.
Szerző(k): Molnár CsabaAz immunológiai alapkutatásért Karikó Katalin, Uğur Sahin, Özlem Türeci és Drew Weissman kapja meg a 2021. évi William B. Coley-díjat – jelentette be az amerikai Rákkutató Intézet (CRI).
Szerző(k): Tér DiánaA magyar kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából - mondta Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség budapesti kongresszusán.
Szerző(k): Domokos LászlóEurópa egy fontos háborút már elveszített, most viszont még nyitva áll a lehetőség, hogy a mesterséges intelligencia, az AI adta lehetőségeket kihasználva megerősödjenek a kontinens vállalatai. A Napi.hu-nak Francois Candelon, a Boston Consulting Group szakértője nyilatkozott az általa fontosnak látott fejlődési lehetőségekről, a veszélyekről, és arról, hogy az AI-t miért kellene inkább mesterséges hülyeségnek hívni.
Szerző(k): Rácz GergőA Google rövid időn belül két jelentős beruházással örvendezteti meg a lengyeleket, ráadásul a második olyan fejlesztést hoz Lengyelországba, amivel a felhőtechnológiában Európa fővárosa lehet Varsó.
Szerző(k): Komócsin SándorAz oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója kedden Budapesten, a vállalat által rendezett konferencián.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA tavaszi bevezetés óta eltelt hat hónapban a bank ügyfelei 6 milliárd forintot költöttek a GPay segítségével - közölte a K&H Bank. Az első félévben két számjegyű növekedés jellemezte a tranzakciók számát és értékét egyaránt a hivatalos jegybanki adatok szerint.
Szerző(k): Rácz Gergő