A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken bejelentette, hogy megvásárolja az Alföldi Tej Kft. „Kokárdás” márkáját, így hazai története során először szerez tulajdonjogot egy magyar brandben, amellyel évek óta együttműködik.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyanúsan olcsó tejek jelentek meg a boltokban, a szakma ezért áfacsökkentést akar. A kamara és a terméktanács áfacsalásra gyanakszik - írja a szerdai Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó DánielStabilizálódott és növekedésnek indult a hazai tejágazat - mondta a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, aki szerint azonban fontos lenne, hogy az áfacsökkentést már idén az összes fogyasztói folyadéktejre kiterjesszék.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNovemberben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,5 százalékkal, 175,8 pontra süllyedt az előző havi 176,6 pontról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Földművelésügyi Minisztérium (FM) többéves egyeztetéseinek köszönhetően péntektől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére - adta hírül a tárca.
Szerző(k): Domokos LászlóA 22-es csapdájában szenvednek a magyar tejtermelők: a hazai termékek felvásárlási ára alacsony, ezért a gazdálkodóknak nincs pénzük a megfelelő takarmányozásra, ami lenyomja a minőséget ez persze az árakat. Karácsonyra eltűnhet a vaj a boltokból.
Szerző(k): Szabó Dániel2017 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 1,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11 százalékos növekedéséből tevődik össze.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan