Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati voksolást: Lendvajakabfán, Tilajban és Váraszón polgármestert, Kárászon pedig egyéni listás képviselőket választanak - hívja fel a figyelmet az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMinél előbb meg kell újítani és erősíteni a házi gyermekorvosi szolgálatot - hangsúlyozta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádióban. Póta György szerint az ország több területén megszűnhet a házi gyermekorvosi ellátást, ha nem pótolják az orvosokat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsaknem háromszáz millió forintos uniós támogatással újítanak fel négy szombathelyi óvodát 2019 elejéig - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA klímaváltozással együtt kell élni, alkalmazkodni kell hozzá, s mivel eddig csak megyei szinten készültek ehhez szükséges tervek, most a települések is dolgozni kezdtek a klímastratégián. A célok eléréséhez uniós forrásra is lehet pályázni - idézi az MTI Fegyveres-Fiskál Gábor, a Dipol Humánpolitikai Intézet ügyvezető igazgatóját, aki az M1-en beszélt erről szombaton.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt négy év alatt több mint négyszáz kilométerrel bővült a tízezer fő alatti településeken található belterületi utak hossza - írja szerdai számában a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) adatai alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA komlói kistérség 21 településén fejlesztik a szociális ellátórendszert 150 millió forintos európai uniós forrásból - tájékoztatta a mecseki város kistérségi többcélú önkormányzati társulása az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTájékoztatást adott ki a Magyar Telekom Nyrt., mely szerint augusztus 14. és 18 között az ország számos településén a helyi áramszolgáltató hálózatkorszerűsítést végez. A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásuk, internet és IPTV szolgáltatás szünetelése várható a Telekomon kívül álló ok miatt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOktóber elsejétől megtörténhet az önkormányzati köztisztviselők bérének emelése, "ha nem, az is egy üzenet az önkormányzati szektor felé" - mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a Magyar Hírlapnak.
Szerző(k): Domokos Erika