Közel 10 százalékkal esett a világ bortermelése az előző évhez képest. Az éghajlat gyors változása miatt a tradícionális termesztők bajban vannak, a jövő pedig nem túl rózsás. Egy-két ország nyert a változáson. Hamarosan Magyarországon is szembesülhetünk a problémákkal.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt napok arról szóltak, hogy Szaúd-Arábia addig korlátozza olajkitermelését, amíg hordónként 80-100 dollárra nem drágul a fekete arany, ám ehhez mások, mindenekelőtt Oroszország együttműködésére is szükségük lenne. Márpedig az orosz medvét nem lehet a fülénél fogva rángatni.
Szerző(k): Komócsin SándorAz alacsony cukorárak miatt mintegy 1500 hektárral kisebb területen vethetnek cukorrépát idén a hazai termelők; a feldolgozó a tervek szerint kicsivel több mint 14 ezer hektárra szerződik a gazdákkal - számolt be a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóFebruárban 131,8 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 3,5 százalék növekedés tavaly februárral összevetve - közölte hétfőn a nemzetközi acélipari szövetség (The World Steel Association - worldsteel).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA tavalyi szélsőséges időjárás miatt a világ bortermelése 8 százalékkal csökkent. A 2017-es a legrosszabb szüret volt 1961 óta, ezért áremelkedésekkel kell számolni - írja a Piac és Profit a Guardian alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel vállalatok termékeik rendkívül kicsi hányadát exportálják, és a kivitt termékek zöme a fogadó országban további feldolgozáson esik át.
Szerző(k): Barabás JúliaRégi szabály, hogy ami rossz hír a világ olajtermelőinek, az jó hír az autósoknak, nevezetesen minden, ami csökkenti az olajárat, az mérsékli az üzemanyagok árát is. Most éppen ilyen hír érkezett: az OPEC árnövelő törekvései súlyos akadályokba ütköznek.
Szerző(k): Komócsin SándorA Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentése szerint 6,9 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel