A 2016 december eleji tulajdonosváltást követően rögtön növekvő pályára állt és fokozta termelését a Pápai Hús - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóIrán napi 4 millió hordóra növeli olajtermelését március közepéig - közölte Ali Kardor, az iráni állami olajtársaság vezetője.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA baromfiágazatra is kiterjeszthetik a korábban a jégeső, a fagykár, valamint a sertés- és tejpiaci válság enyhítését célzó százszázalékos állami kamattámogatással elérhető agrár Széchenyi-kártyát - tudta meg a Magyar Idők. A folyószámlahitel kapcsán már folynak a tárgyalások a programért felelős Kavosz Zrt. és a Földművelésügyi Minisztérium között.
Szerző(k): Domokos LászlóAz OPEC januári olajtermelése napi több mint egy millió hordóval csökkent az olajkartell novemberi termeléscsökkentési megállapodásának részeként.
Szerző(k): Szász PéterKatasztrofálisan alakult a tejtermeléssel foglalkozó mezőgazdasági cégek helyzete az elmúlt két évben, ám az idei felvásárlási árak azt ígérik, hogy lehet némi profitjuk. Gond lehet viszont az áfa-visszaigényléssel.
Szerző(k): EconomxTöbb mint kétszeresére emelkedett a szélerőművek energiatermelése Romániában az utóbbi napok viharos időjárása miatt: kedden este az ország 10,8 gigawattos villamosenergia-termelésének negyedét a szélerőművek adták.
Szerző(k): MTI-EcoEgy dollárt drágult a kőolaj csütörtök délután.
Szerző(k): MTI-EcoIrak kedden azt közölte, hogy az év eleje óta fokozatosan csökkenti az olajtermelését az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok novemberi döntése értelmében.
Szerző(k): MTI