A kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett, de a júliusi termelői árindex is a vártnál kisebb mértékben nőtt.
Szerző(k): NAPIJúniusban csökkentek a termelői árak az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Szerző(k): MTI-EcoÁprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt - közölte a KSH. A tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4 százalékos növekedést mutat.
Szerző(k): NAPIAz amerikai termelői árak csökkentek májusban az előző hónaphoz képest, miután az energiaköltségek több mint három éve legnagyobb mértékben estek.
Szerző(k): MTI-EcoAz üzemanyagárak húzták le az termelői árak szezonálisan kiigazított értékét, ami így 0,2 százalék lett áprilisban. Ez október óta a legnagyobb csökkenés az amerikai munkaügyi minisztérium szerint.
Szerző(k): NAPIA vártnál valamivel kisebb ütemben emelkedtek márciusban a termelői árak az euróövezetben, éves szinten 3,5 százalék, februárhoz képest pedig 0,5 százalék volt a növekedés üteme - közölte csütörtökön az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.
Szerző(k): MTI-EcoNőttek a német termelői árak éves és havi összevetésben márciusban - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Szerző(k): MTI-EcoMúlt héten 14 ezerrel, 365 ezerről 351 ezerre csökkent a frissen regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, ami kisebb meglepetést okozott. Elemzők átlagosan 7 ezer körüli csökkenéssel számoltak. A 351 ezres érték négyéves rekordnak számít.
Szerző(k): portfolio.hu