A 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett torcselekmények áldozatainak hozzátartozói jogi eljárást kezdeményeztek a Twitter közösségi szolgáltató ellen - közölte a Politico.
Szerző(k): MTIAz Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet Aamák nevű hírportálján közölte, valamint videofelvétellel is alátámasztotta, hogy felrobbantotta az INA horvát olajipari vállalat Hajána nevű gáz- és olajlelőhelyét a szíriai Homsz városától nem messze - írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn. A horvát külügyminiszter megerősítette a hírt.
Szerző(k): MTIAz Index.hu arról értesült, hogy vasárnap lesz Dr. Ghaith Rashad Pharaon gyászszertartása a bejrúti Four Seasons Hotelben.
Szerző(k): EconomxGépkocsiba rejtett pokolgép robbant Izmirben, az égei-tengeri török kikötővárosban csütörtökön, legalább három ember megsérült, a támadás két elkövetőjét a hatóságok lelőtték, egy harmadikat továbbra is üldöznek - jelentette az NTV török hírtelevízió.
Szerző(k): InforádióA feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli merénylet elkövetője - írta kedden titkosszolgálati és terrorelhárítási forrásokra hivatkozva a Habertürk török napilap.
Szerző(k): MTIMódosulnak a rádióberendezések forgalmazásának szabályai, csökkennek a szolgáltatók adminisztratív terhei, könnyebb lesz az elektronikus hírközlő hálózatok elhelyezése, valamint szigorodnak a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó előírások - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Szerző(k): MTIAz Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik közép-ázsiai, feltehetően üzbég vagy kirgiz állampolgárságú tagja lehetett a 39 halálos áldozatot követelő újévi isztambuli merénylet elkövetője - írta hétfőn a Hürriyet című tekintélyes török napilap titkosszolgálati forrásra hivatkozva.
Szerző(k): MTIEgyelőre nem világos, kik állnak a szilveszteri isztambuli merénylet hátterében, a rendőrség hajszát indított a városban a tettes kézre kerítése érdekében. Legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves szórakozóhely ellen éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap Süleyman Soylu török belügyminiszter.
Szerző(k): MTI