A kormány honlapján megjelent egy iparszabályozási salátarendelet tervezete, ennek egy része az autógáz tartályokkal foglalkozik.
Szerző(k): Németh GézaA Nemzetgazdasági Minisztérium hétéves, átfogó nemzeti stratégiát készített a lakosság pénzügyi kultúrájának erősítésére. A 63 oldalas anyagban főleg a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséről, oktatásról van szó, de néhány nagyon fontos készpénzmentesítő intézkedést is belengettek - összegez a Portfolio.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚjraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot, ezzel a kormány újabb lépést tett a keskeny nyomtávú kisvasutak közlekedésbiztonságának javításáért, infrastruktúrájának fejlesztéséért - mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Domokos ErikaA multiknak közzé kell tenniük, hogy melyik országban mennyi adót fizetnek – áll az Európai Parlament (EP) által elfogadott jelentésben.
Szerző(k): Kovács BertoldMegjelent a kormány honlapján a 2018-as költségvetés tervezési körirata, amelyből elvileg kiderül, hogy mekkora növekedéssel, inflációval, nyugdíjemeléssel kell számolni – ám ezek a számok mind kimaradtak a húszoldalas anyagból. A költségvetést a kormány várhatóan április végén – a friss konvergenciaprogrammal – együtt nyújtja majd be.
Szerző(k): Papp ZsoltAz EU és az OECD bezárná azokat a jogi kiskapukat, amelyek a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülését segítette. A magyar tervezet szerint 230 milliárd forintos bevétel alatt a cégek mentesülnének a külföldi automatikus adatszolgáltatás alól. A leányoknak mostantól a vállalatcsoport többi tagjának bevételeiről és adózásáról is jelenteniük kell.
Szerző(k): Szabó DánielA korkedvezményes nyugdíjakat megszüntette a kormány a most körvonalazódó új javaslat szerint a munkavállalónak kellene kérnie a munkaadójától a többletjuttatást.
Szerző(k): Papp ZsoltEgy német jogszabálytervezet posztonként 500 ezer eurós bírságot szabna ki a Facebooknak, ha nem töröl elég gyorsan egy kamuhírt vagy egy gyűlölködő posztot - írja a Quartz híre alapján a 444.hu.
Szerző(k): Economx