Komoly kihívója akadt a Teslának: a BYD immár meghaladta negyedéves gyártási számban Elon Musk cégét, és az elektromos autók második legnagyobb eladója lett világszinten. Hogy nőtt ekkorára a kínai cég?
Szerző(k): Fellegi TamásA Tesla vezérigazgatója eddig sem méltányolta a home office-t, ám ezúttal kifejezetten kártékonynak ítélte meg.
Szerző(k): Zádori BenceA Tesla amerikai elektromosautó-gyártó negyedéves bevétele jelentősen nőtt, a nyeresége erőteljesen csökkent amiatt, hogy az árcsökkentések hatására nőtt ugyan a cég autói iránti kereslet, de kedvezőtlenül alakította a nyereségmarzsot.
Szerző(k): EconomxNem hasít már a luxuspiac: csökken a Louis Vuitton árfolyama, így fő tulajdonosát visszaelőzik az amerikai tech milliárdosok. Immár Elon Musk mellett Jeff Bezos is elé került a listán.
Szerző(k): Fellegi TamásA Tesla részvényesei elégedetlenek a cég eladásaival, úgy gondolják, hogy van jobb módszer is az árcsökkentésnél a vevőcsalogatásra.
Szerző(k): Fellegi TamásMájus óta lebeg egy Elon Musk ígéret Európa fölött egy lehetséges új Tesla-gyárról, és bár konkrétumok továbbra sincsenek, lehet, hogy nem ok nélkül hallgat a mély.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA héten a nemzetközi tőzsdékre valószínűleg a legnagyobb hatással az Izrael és a Hamász közötti háború további fejleményei lesznek. De nagyon fontos lesz az is, milyen hírek érkeznek az amerikai fogyasztókról, akik ellenálló képessége eddig megtámasztotta a fontosabb tőzsdei részvények árfolyamát.
Szerző(k): EconomxAz USA-ban az elektromos autózás lassabban kezdett terjedni, mint Európában vagy pláne Kínában, és szinte teljesen a Tesla uralta a piacot. Most már egyre népszerűbbek az elektromosok, és több gyártó mind nagyobb szeletet hasít ki a tortából.
Szerző(k): Fellegi Tamás