A szakértők attól tartanak, hogy az omikron koronavírus-változat kiterjedt újrafertőződést okoz a vírussal korábban már találkozók között, az omikronfertőzést is követheti egy újabb omikronfertőzés vagy egyszerre több mutáns lehet jelen egy-egy ember szervezetében, ami utat nyithat a kereszteződésük, azaz újabb mutációk megjelenése előtt.
Szerző(k): Komócsin SándorAz otthon használatos antigén tesztek többségénél elegendő az orr nyálkahártyájából vett minta alapján megvizsgálni a Covid-19-es fertőzés létét. A Reuters amerikai tudósokra hivatkozva azt írja, az omikron variáns esetében jobb lenne minden esetben a garatból is mintát venni, ott ugyanis hamarabb kimutatható a fertőzés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásFranciaországban egy hét alatt a lakosság 15 százaléka, csaknem 10 millióan vettek részt koronavírus-szűrésen, s a kormány tovább kívánja erősíteni a tesztelési politikáját - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban. Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolást felváltó oltási igazolás bevezetése néhány napot késhet az elhúzódó parlamenti vita miatt továbbá, hogy a tesztelés a járványkezelés egyik alapvető eszköze, és ezt felvállalják.
Szerző(k): Szepesi AnitaTízszer több koronavírusos eset lehet Magyarországon, mint amennyi a hivatalos adatokban szerepel – mondta az RTL Híradónak Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos, aki szerint „teljes összevisszaság van a járványkezelésben”.
Szerző(k): Szepesi AnitaA külföldről Angliába utazóknak vasárnaptól nem kell PCR-típusú koronavírus-tesztet elvégeztetniük érkezésük után, elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt is - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMegszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után is elégséges lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét nem kell elkülönítésben megvárni - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt tíz napban Magyarországon két „fluronás” esetet találtak, ez az, amikor valaki az influenzát és a koronavírust is elkapta, az omikron variáns pedig már egy magánlabor mintáinak 78 százalékában megtalálható az RTL Híradó szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaHosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt, melyek enyhítését sürgették a gazdasági tevékenységek leállásától tartó tartományok kedden - írja az MTI olaszországi tudósítója.
Szerző(k): Domokos Erika