teszt

07.
12.
13:43
Koronavírus: állítólag hatékony az oroszok vakcinája

Koronavírus: állítólag hatékony az oroszok vakcinája

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt MTI szerint. A vakcina immunitást is kialakított a vizsgált alanyoknál.

Szerző(k): Szabó Dániel
07.
07.
18:21
A koronavírus-tagadó brazil elnök is elkapta a fertőzést

A koronavírus-tagadó brazil elnök is elkapta a fertőzést

A brazil elnök is koronavírusos lett - jelentette a BBC. Jair Bolsonaro korábban bagatellizálta a koronavírus komolyságát, "egy kis influenzáról" beszélt és a fővárosban politikai rendezvényeken sem volt hajlandó szájmaszkot viselni.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
07.
01.
11:25
Kiderült, hány magyart fertőzhetett meg a koronavírus

Kiderült, hány magyart fertőzhetett meg a koronavírus

Magyarországon május első két hetében közel 2,5 ezer lehetett az aktív fertőzöttek száma, és 56 ezer fő eshetett át a koronavírus fertőzésen. A négy orvosi egyetem által elvégzett H-UNCOVER vizsgálat végleges eredményeit ma ismertették. A fertőzöttség a központi régióban volt a legnagyobb, korcsoportos bontásban pedig az idősebbek érintettebbek.

Szerző(k): Szepesi Anita
06.
29.
14:03
Újra próbálkozik a Boeing a válságot okozó típusával

Újra próbálkozik a Boeing a válságot okozó típusával

Újra megkezdte a repülési biztonsági teszteket a Boeing a 737 Max típusú repülőgépével - írja az Euronews.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
29.
08:46
Ismét villantott a cseh géniusz

Ismét villantott a cseh géniusz

Egy kis cseh vállat videójátékok fejlesztőjéből katonai szimulációs programok gyártójává vált, számos ország katonaságának nagy megelégedésére.

Szerző(k): Barabás Júlia
06.
25.
12:52
Új módszerrel lehet tesztelni a fertőzöttséget

Új módszerrel lehet tesztelni a fertőzöttséget

A Rollet, magyar startup vállalkozás autós, áthajtásos koronavírus tesztelésre szolgáló szoftvert fejlesztésébe, amit most széleskörben elérhetővé és szabadon felhasználhatóvá tesznek.

Szerző(k): Rácz Gergő
06.
24.
16:23
Feketepiaca van a hamis Covid-teszteknek

Feketepiaca van a hamis Covid-teszteknek

Miután egyes országok között a közlekedéshez szükség van a negatív koronavírustesztről szóló igazolásra, a kelet-közép-európai régióban megszületett hamis igazolások feketepiaca. A "teszt" ára magas.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
23.
22:48
Fauci: az USA egyes államai túl korán nyitottak

Fauci: az USA egyes államai túl korán nyitottak

Az Egyesült Államokban "zavarba ejtő mértékben" nő a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója kedden a képviselőházban tartott meghallgatáson.

Szerző(k): Szász Péter
06.
23.
12:59
Ismét berobbant a járvány a szomszédban

Ismét berobbant a járvány a szomszédban

Ukrajnában ismét felszökött a koronavírusos fertőzöttek számának napi növekménye, keddre 833 új beteget azonosítottak, és 23 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel