teszt

04.
28.
11:33
Május elsején indul az országos tömegtesztelés

Május elsején indul az országos tömegtesztelés

Országszerte 17 ezer embert keresnek meg, hogy vegyenek részt a koronavírus-tesztelésében. A tesztelésben a négy orvosi egyetem közreműködésével összesen ezer orvos, szakdolgozó és orvostanhallgató vesz részt, az előzetes felhívás alapján több mint 11 ezer résztvevőre számítanak - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az egyetem online konferenciáján.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
28.
08:10
Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak

Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester levelet írt Orbán Viktor kormányfőnek - fontos javaslatokkal.

Szerző(k): Domokos László
04.
26.
17:15
Kiderült, a tesztek száma nem a tesztelt betegek számát jelenti Magyarországon

Kiderült, a tesztek száma nem a tesztelt betegek számát jelenti Magyarországon

Noha az Operatív Törzs eddig nem akarta közölni, a Népegészségügyi Központ egyik szakértőjének előadásából kiderült, hogy az április 20-ig hivatalosan elvégzett 52 409 koronavírus-teszt valójában 32 503 embert érintett. Szakértők a tesztek számának növelését és a kötelező maszkviselést is javasolják a kormánynak.

Szerző(k): Domokos Erika
04.
26.
13:33
Koronavírus: megdőlni látszik egy, a magyaroknak is reményt adó hipotézis

Koronavírus: megdőlni látszik egy, a magyaroknak is reményt adó hipotézis

Úgy tűnik, elbukott a magyaroknak is reményt adó hipotézis, miszerint a tuberkolózis (TBC) elleni BCG-oltás bizonyos fokú védettséget nyújt a Covid-19 betegséggel szemben.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
04.
25.
16:31
Napokkal a lebetegedés előtt is átadható a fertőzés

Napokkal a lebetegedés előtt is átadható a fertőzés

A koronavírus-járványban sokan annyira nem produkálnak tünetet, hogy esetükben a teszt eredménye is negatív. A legújabb adatok szerint rengeteg ilyen esettel kell számolni, pedig a hordozók már akár két nappal azelőtt is továbbadhatják a kórt, hogy észlelnék a betegséget.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
24.
15:42
A Budavári Önkormányzatnál 18 fertőzöttet találtak

A Budavári Önkormányzatnál 18 fertőzöttet találtak

A Budavári Önkormányzatnál elvégzett 360 tesztből 18 igazolta a koronavírusos fertőzést, ami öt százalékos fertőzöttségi arányt jelent az önkormányzat dolgozói között - idézi V. Naszályi Márta polgármester online sajtótájékoztatóján elhangzottakat a 24.hu.

Szerző(k): Szepesi Anita
04.
24.
10:33
Nem igaz a kínai koronavírus-adat, az igazság durvább

Nem igaz a kínai koronavírus-adat, az igazság durvább

A Hongkongi Egyetem kutató szerint ha ugyanazt a módszert alkalmazták volna a koronavírusos esetek számítására a járvány kezdetén is, mint a végén, akkor négyszer annyi fertőzöttről kellett volna beszámolni. Már február közepén 200 ezer felett lehetett a fertőzöttek száma Kínában.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
04.
23.
10:40
Már embereket oltanak a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcinájával

Már embereket oltanak a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcinájával

Megkezdődhet az új típusú koronavírus elleni első németországi oltóanyag tesztelése embereken - írja az Euronews.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
23.
09:06
Két margarin elhasalt a hatósági vizsgán

Két margarin elhasalt a hatósági vizsgán

Dobozos margarinokat vizsgált legutóbbi terméktesztjén a Nébih, a termékek többsége megfelelt minden előírásnak, de akadtak olyanok is, amelyek elcsúsztak egy hibán.

Szerző(k): Komócsin Sándor