Szombattól csütörtökig védőfelszerelés nélkül ápolták a János Kórházban a később koronavírusosnak bizonyult nőt, de a vele kapcsolatba került kórházi dolgozók tesztjét mégis elutasították. A beteg családjának a tesztelését is visszautasították, gimnazista gyerekének osztálytársai, tanárai is hiába fordultak a László Kórházhoz. Házi karantént sem javasoltak számukra, teszt helyett büntetőjogi fenyegetést kaptak, hogy ha elárulnák, melyik iskola, vagy melyik család érintett. Az érintettekkel a 444.hu beszélt.
Szerző(k): Szepesi AnitaKét gigász összecsapásának lehetünk tanúi: a koronavírus-világjárvány összeütközésbe került az amerikai nacionalizmussal. Rossz hír a nativista nacionalizmusnak, hogy a pandémia, akárcsak a zene, nem ismer határokat, ezért nem lehet határzárakkal legyőzni.
Szerző(k): Komócsin SándorMegjelent a zalaegerszegi járműipari tesztpálya továbbfejlesztésére szóló tender, de becsült ellenérték nem szerepel benne. Két NER-közeli cég eddig már 20 milliárd forintért vállalkozott itt.
Szerző(k): Németh GézaEgy állat koronavírus fertőzöttségét ma könnyebb ellenőriztetni, mint egy emberét - számolt be a Népszava. (De az a törzs, amit a kutyákon vizsgálnak, nem azonos az embereket fertőzővel. Senki ne vigye a saját torokváladékmintáját állatorvoshoz, mert fals eredményt fog kapni, ráadásul nemcsak a laborost veszélyezteti, de a járvány terjedéséhez is hozzájárulhat. A szerk)
Szerző(k): Domokos LászlóEgy-két nap alatt mutat eredményt a Bill Gates jótékony alapítványának támogatásával Amerikában kifejlesztett koronavírus-teszt - írja a 444.hu a Seattle Times nyomán.
Szerző(k): Szepesi AnitaMárcius 2-án hétfőn 11 órai kezdettel a IV. kerületben telepített szirénák hangos próbáját tartják - írják a kerület oldalán.
Szerző(k): Szász PéterÁtmentek a minisztériumi vizsgán a mosóporok. A legdrágábbal mosásonként 115 forint a költség, a legolcsóbbal 27 forint.
Szerző(k): Csernátony CsabaBejárta a világsajtót a finn miniszterelnök asszony újévi javaslata, miszerint hatórás munkanapot és négynapos munkahetet kellene bevezetni Finnországban. Az ötlet messze nem új és messze nem bolondság, szemben azzal, ahogy egy konzervatív brit parlamenti képviselő minősítette.
Szerző(k): Komócsin Sándor