A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél - közölte a létesítmény miniszteri biztosa szombaton a helyszínen.
Szerző(k): Szepesi AnitaSok újítást hozott a Microsoft. Egyszerűbb lesz másolni, könnyebbé válik a netes keresés.
Szerző(k): Szabó DánielLaktózmentes tejfölöket vizsgált a Nébih, ahol a minőségi tényezőket is ellenőrizték.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanArzénnal szennyezett rizst, illetve puffasztott rizst talált a Tudatos Vásárlók Egyesülete Magyarországon, ugyanakkor megjegyezték, hogy a szennyezőanyag egyik termékben sem lépte túl az európai uniós határértéket - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMiközben az észak-koreai rezsim diktátora az év eleje óta békülékeny húrokon játszik, a világ közvéleménye megfeledkezik arról, hogy Kim Dzsongun, a rezsimet uraló család harmadik tagja több rakétakísérletet hajtott végre, mint két elődje összesen és a Hirosimában ledobott atombombánál tízszer erősebb nukleáris robbanófej felett rendelkezik.
Szerző(k): Komócsin SándorElindult az SAP egyetemi kutatóközpontja a Budapesti Corvinus Egyetemen - közölte az SAP Hungary.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaRendkívül kellemetlen tanulságokkal jártak azok a tesztek, amelyeket az amerikai hadsereg legfelsőbb vezetőinek jelenlétében végeztek annak kiderítésére, milyen áldozatokkal járna, ha kirobbanna a háború Észak-Korea és az USA között. Az amerikai katonaság elképesztő emberveszteséget szenvedne el.
Szerző(k): Komócsin SándorCsokoládék teszteléséhez keresnek jelentkezőket Lengyelországban. Előny, ha valakinek semmilyen előélete sincs a csokoládéiparban, mert a munkaadó maga akarjak kiképezni új munkatársait.
Szerző(k): Barabás Júlia