Erősödnek magyarországi partnerkapcsolataink, most egy vasúti tesztpálya kelet-magyarországi létesítését mérlegeljük – mondta a Világgazdaságnak Peter Spuhler, a svájci Stadler Rail csoport tulajdonosa.
Szerző(k): Papp ZsoltHiába drágább, attól még nem lesz jobb egy eszköz. A 30 ezer forintos porszívó néha jobb, mint a 200 ezer forintos. Viszont a készülékek mindegyike kibír legalább 10 évnyi folyamatos használatot - derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) által elvégzett laboratóriumi tesztekből.
Szerző(k): Szabó DánielVilágszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók területén is a világelsők közé tartozó cég adja a szaktudását a zalaegerszegi tesztpálya felépítéséhez – jelentette ki Varga Mihály a tesztpálya tervezési feladatairól szóló szerződés aláírásán.
Szerző(k): K. Kiss GergelySikertelen rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea
Szerző(k): Papp ZsoltEgy hivatalosan cáfolt sajtóhír szerint amerikai hadihajók megelőző csapást mérhetnek az észak-koreai sztálinista rezsimre a várható újabb atomteszt előtt. Eközben Trump elnök kiszámíthatatlanabbnak látszik, mint valaha.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy nemzetközi futócipőteszt meglepő eredményre jutott. A legdrágább termékek nem szerepeltek olyan jól.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Danon Frozen és a Danon Nap mint nap joghurtital egyáltalán nem tartalmaz gyümölcsöt. Viszont Virágoskút bio málnás-szamócás, Desira földiepres, vagy Nöm Fasten epres joghurtot nyugodtan fogyaszthat - derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének kutatásából, amelyben 41 gyümölcsös és gyümölcs ízű joghurtot vizsgált termékcímkén olvasható információk alapján.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint háromszáz generikus gyógyszer európai forgalmazási engedélyét fogják visszavonni, mivel olyan indiai cég tesztelte ezeket, amelynek vizsgálatai megbízhatatlanok. Ismert vérnyomáscsökkentők és fájdalomcsillapítók is vannak a pakkban.
Szerző(k): Komócsin Sándor