A magyar magánszemélyek körében legnépszerűbb autóknál szinte mindegy, hogy ötéves korukig 50 vagy 75 ezer kilométert tesznek meg, az árkülönbség 80-130 ezer forintra rúg. Az alábbiakban kiderül az is, hogy a slágerautók ligájában melyik modellek tartják a legjobban az értéküket.
Szerző(k): Csernátony CsabaHa addig elkészülnek, akkor a Toyota segítségével fejlesztett járműről gyújthatják meg a lángot a 2020-as tokiói nyári olimpián.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz új autóknál az egyik jelentős tétel a fenntartási költségek mellett az értékvesztés. Cserébe biztonságosabb, korszerűbb, garanciális az autó. Elmondjuk, hogy a magánszemélyek körében legnépszerűbb autók mennyit veszítenek az értékükből.
Szerző(k): Csernátony CsabaMegháromszorozta profitját a SoftBank és a Toyota után másodikként tett szert ezer milliárd jen feletti éves nyereségre a japán vállalatok között.
Szerző(k): Szász PéterSzázalékban jelentősen nőtt a magyar villanyautók és hibridek piaca, de így is csak 900 darab került belőlük az utakra.
Szerző(k): Csernátony CsabaÁprilisban tovább hízott a magyar autópiac, az év első négy hónapőjában pedig közel 20 százalékos volt a növekedés. Új Ferrarira is volt vevő, a Suzukikból pedig naponta több tucat fogy.
Szerző(k): Csernátony CsabaA japán Toyota autókonszern 1,33 milliárd dollárt fektet be az amerikai Kentucky államban található üzemének fejlesztésébe - jelentették be a vállalat illetékesei hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterKözel hárommillió autót - ebből 350 ezret Európában - hív vissza a Toyota a Takata légzsákok meghibásodásának kockázata miatt.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan